Yarımburgaztól Yalıköyig: Çatalca, a népességcsere és a Fekete-tenger.

A Bakıscsár városrészének Altınsár nevű külterületének közvetlen északnyugati részén, a Halkalı városrészből Altınsár felé vezető úthoz közeli, sziklás dombon kezdjük a túrát. A barlang a Küçükcekmece-tó északnyugati partjától körülbelül másfél kilométerre található, egy a Sazlıdere-völgyre néző lejtőn. Parkoljon a megfelelő helyen, és sétáljon fel a domb lábához, majd tekintse meg először a barlang általános megjelenését. A szikla eocén korszakból származó mészkőből áll, és a barlangot a szikla belsejében áramló talajvíz formálta. Két külön bejáratot fog látni, különböző magasságokban. A felső bejárat a "Felső-barlang" bejárata, amely körülbelül tíz méter magas terembe vezet. Az alsó bejárat a "Alsó-barlang" bejárat, egy hosszú alagút, amely a szikla mélyébe vezet. A Török Régészeti Települések projekt adata szerint az alsó alagút körülbelül kétszáznegyven méterrel a bejárat után kettéágazik, és az egyik ág keskenyedik és végződik. Ebben a pontban ne próbálja meg bejutni a barlangba, mivel a területet 2001-ben első fokú régészeti és természeti védelem alá vonták. A látogatás igazi értéke abban rejlik, hogy az bejárat előtt állva elgondolkodjunk azon, hogy ez a hely miért is olyan fontos. A barlangot a 19. század közepén ismertették a tudományos világ számára, az első ásatásokat 1963-ban Şevket Aziz Kansu vezetésével, Kılıç Kökten irányításával végezték. 1986-ban az Isztambuli Egyetem egy mentőásatást végzett, majd 1988 és 1990 között az egyetem a kaliforniai Berkeley Egyetemmel közös projektet indított. Ezek az ásatások azt mutatták, hogy a barlangban található legrégebbi leletek a paleolit korba nyúlnak vissza. Az alsó barlangban több ezer barlangmedvétől származó csont mellett kőből faragott eszközök is kerültek elő. A felső barlangban a neolit, a kőkor és a bronzkor rétegei találhatók. A falakon található lyukakból kiderül, hogy a felső teret a bizánci korban átalakították, és épületként használták. A barlangból előkerült leletek egy része ma az isztambuli Régészeti Múzeumokban található. A fényképezéshez a reggeli lágy fény a legjobb, mivel a bejáratok délre, a völgy felé néznek. A bejárat elől nézzen lefelé, a Sazlıdere-völgy felé és a tó irányába; észrevenni fogja, hogy a történelem előtti ember által látott táj ma lak

A Şamlar Természeti Parkhoz a Kayabaşı városrész és a Şamlar falu felől vezető úton, az óvári úton keresztül lehet eljutni, amely Arnavutköytől vezet. A Başakşehir önkormányzat leírása szerint, a Gaziosmanpaşa úton Arnavutköy felé haladva, a Nokta nevű helytől balra letérő aszfaltozott út vezet a parkhoz. A parknak hat bejárata van; bár a cím a helyi önkormányzat és járási hivatal nyilvántartásaiban Başakşehirként szerepel, néhány bejárat már Arnavutköy területén található. A területet a Természeti Parkok és Nemzeti Parkok Központi Igazatóság listáján 2011. július 11-én jegyezték be természeti parkként. Belépve az első, ami felhívja a figyelmet, az a hatalmas, sík terület, amelyet pisztáciafák borítanak. Ezen a területen tájékoztató táblák, fa piknikasztalok, játszótér, WC és mosdók találhatók. Javasoljuk, hogy a piknik helyett egy rövid séta kerüljön a parkban. Kövessék a kijelölt ösvényeket, ereszkedjenek le a fák között a völgy felé, és hallgassák a víz hangját. A park történelmi jelentőségű építménye a Şamlar gát, amely a Sazlıdere egyik legnagyobb ágán, a Şamlar patakon épült. A Başakşehir járási hivatal adatai szerint a gát II. Mahmud uralkodása alatt, 1826 és 1828 között épült. Magassága valamivel több mint tíz méter, a teteje tizenkét méter, az alja pedig tizenöt métert is meghaladja. Álljon meg a gát előtt, és nézze meg, hogyan bővül a szerkezete az aljára nézve; a vizet tartó fal vastagsága alul nő. Az oszmán korban Isztambul vízellátásának jelentős része ilyen gátakkal tárolt víz felhasználásával biztosított. Ezért a Şamlar a barlang után a második fontos pont a túrán, amely a város kapcsolatát a vízzel jelképezi. A helyi önkormányzat honlapján olvasható, hogy a parkban rókák és sólyomok, valamint más vadon élő állatok élnek; sétálva figyeljen a fák tetején. A gát szerkezetét a patak felől, a víz tükröződése mellett fotózza le. Hétvégéken a területen sok család és csoport tartózkodik, ezért a reggeli órákban nyugodtabb. A parkban tűzgyújtás és grill használatának szabályait a park üzemeltetője határozza meg; kövesse a táblákra írt utasításokat, és vigye magával a szemetét. Tartson egy rövid pihenőt az árnyékban, és frissítse a vizét, mert a következő megálló hosszú utazást igényel. A helyi önkormányzat honlapján szerepel, hogy a parkban a pisztáciafák mellett számos más fafaj is él

Anastasius falának a legjobban megmaradt részei Çatalca északnyugati, erdős területein, a Karacaköy környékén találhatók. Az angol Wikipédia cikke a maradványok megtekinthető helyei között felsorolja a Karacaköyben található Gümüşpınar csomópontot, a Yalıköyben található Hisartepe-t, az İhsaniye-ben található Pınarcát és a Kurfallı falut. Ebben a pontban a Karacaköy közelében található, erdőben rejlő szakaszhoz kell menni, mivel a fal itt a legjobban megmaradt. Hagyja az autót a faluhoz vezető úton egy biztonságos helyen, és egy rövid sétával közelítse meg a falat. Először nézze meg a fal keresztmetszetét; a török források szerint a külső felületek kővel borítottak, a belső rész pedig agyagos habarcsba rakott törmelékből épült. Ahol különböző anyagok és technikák láthatók, az a későbbi évszázadokban végzett restaurálások nyoma. A fal vastagsága körülbelül három méter, egy megmaradt szakaszban a magassága több mint öt méter. A falat I. Anastasius bizánci császárról nevezték el, és feltételezhető, hogy ő építtette vagy újította fel az 507 és 512 között. Az angol forrás szerint a megerősítések nyomai már I. Leon és Zenon idejében is voltak. A fal a Fekete-tenger partján található Evcik İskeleséből indult, és a Marmara-tenger partjáig ért, Silivri nyugati részén. Hosszát illetően a források 52 és 56 kilométer közötti értékeket említenek. A vonal központjában, a Karacaköy közelében egy 250 méter hosszú és 300 méter széles, téglalap alakú erődítmény található. A források egyetértenek abban, hogy a fal hossza miatt kevés katonával nehéz volt megvédeni, és nyugatról érkező támadások többször is áttörtek rajta. Evliya Çelebi a "Seyahatname"-ben arról ír, hogy a Silvritől Terkosig vezető vonal tornyai, alapjai és árokkai még mindig láthatók. Sétáljon a fal mentén néhány száz métert, és vegye észre, hogy a környékbeli falvakban a köveket újrahasználták; a források szerint a fal hosszának több mint a fele így került el. A maradványok védett emlékek, ezért ne másszon fel a falra, és ügyeljen arra, hogy ne érintse a köveket. Várja a napfényt, amely oldalról világítja a fal felületét, hogy jó fényképeket készíthessen. Az erdőben lévő utakon eső után sáros lehet, ezért érdemes bakancsot viselni. Amikor az út mellett legeltetett állatokkal találkozik, zárja be a kapukat. A források szerint a fal mentén, a kapuknál téglalap alakú erődítmény

A Cserélési Múzeum Çatalca központjában, a Kaleiçi városrészben található, közel a városközponthoz. A Lozan Cserélési Alapítvány honlapja szerint a múzeum három részből áll: a főépület, a Cserélési Tér és egy kulturális központ. A látogatást a kis területtől kezdje, majd tekintse meg a főépület homlokzatát. Az alapítvány információi szerint az épületet 1913 és 1923 között egy görög vállalkozó használta kereskedelmi célokra. A cserélés után az állam tulajdonába került, majd egy bankfiók lett belőle. 1961-ben eladták, és egy ideig varróiskola működött benne. 1967-ben az Ölçer család vásárolta meg az épületet, és évekkel később az alapítványnak adományozta, hogy múzeumként használják. A restaurálási projektet az alapítvány építész tagjai készítették el, és a múzeumot a Çatalca önkormányzatával közösen hozták létre az "Istanbul 2010, Európa Kulturális Fővárosa" program keretében. A múzeum 2010. december 20-án nyitotta meg kapuit, és Törökország első migrációtörténeti múzeumaként ismert. A belső térben a kiállításokat sorrendben tekintheti meg, kezdve a textíliákkal. A kollekció jelentős részét képezik a kézzel szőtt ágnyomok, hímzett függönyök, párnahuzatok és asztalterítők. A zenei részben Faiz Kapancı, szaloniki születésű zeneszerző, egy ud, mandolin és egy kotta található. A konyhai és háztartási tárgyak között réz edények, tálak, kerámiatégelyek, vasalók és gázlámpák találhatók. A fotó- és dokumentumrészben Hamza Rüstem Bey, Gírt első fotósa által használt fényképezőgép és negatívlemezek hívják fel a figyelmet. Ugyancsak ebben a részben találhatók a cserélt lakosok által benyújtott vagyoni tisztázási kérelmek és az oszmán kori térképek. A kulturális inventárium azt emeli ki, hogy a kiállítás egyszerre mutatja be a Çatalcából elköltözött görögök által hátrahagyott etnografikus tárgyakat és a Görögországból érkezett, új otthont kereső lakosok által hozott holmikat. Ez a kettős perspektíva a múzeumot egy háborús történettől távolítja el, és inkább azokat a családok történeteire összpontosít, akiknek otthonukat kellett elhagyniuk. Szánjon időt az egyes tárgyak melletti kis táblák elolvasására, amelyek gyakran egy család nevét és származási helyét tartalmazzák. A múzeum hétfőn zárva tart, a többi napon a látogatási időt a látogatás előtt ellenőrizze az alapítvány honlapján. A kilépés

A Çilingoz természetvédelmi terület Çatalca városának a Fekete-tenger partján, Binkılıc északi részén található egy öbölben. A Wikipédia információi szerint a területhez két útvonalon lehet eljutni: délről, Binkılıc felől egy erdőn keresztül, vagy keletről, a Terkos-tó, Ormanlı, Karacaköy és Yalıköy útvonalán. Yalıköy-ről körülbelül tíz kilométeres út vezet a területhez. A természetvédelmi területet a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Főigazgatósága 2011. július 11-én jegyezte be. A terület gazdag növény- és állatvilága miatt 2005-ben vadon élő állatok védelmére kijelölt terület lett, ezért itt folyamatosan tilos a vadászat. A bejáratnál hagyja az autót, és először sétáljon a tengerpartra, hogy megismerje a területet. Az öböl északi részén egy körülbelül 1200 méter hosszú, finomhomokos strand terül el. A Çilingoz patak észak felé folyik, és egy keskeny, homokos torkon keresztül ömlik a tengerbe. A torkon túl egy nagy tó található, amelyet nádasok vesznek körül. Ennek a helynek a legszebb része, hogy néhány száz méteren belül találhatók az erdő, a patak, a tó és a tenger. Sétáljon a tengerparttól a patak torkáig, és nézze meg, ahol a édesvíz találkozik a sós vízzel. Ezután várjon csendben a nádas partján; a parkban számos madár él, például szarka, gólya, sólyom és harkály. Amikor az erdő szélére ér, láthatja a keleti gyertyánt, a vörös ágú, a juharfa és a bükkfát, valamint az alattuk növő szeder, a babér, a mályva és a vadkörte. A homokos területeken növő növények is egy különleges élőhelyet alkotnak; ügyeljen arra, hogy ne lépjen a homokdűnékre. Az öböl két oldalán lévő sziklák jó hátteret nyújtanak a fényképekhez; délután a fény a tenger felett érkezik. A park használható táborozásra, horgászatra, túrázásra és piknikre; a belépési és táborozási feltételek szezonálisak, ezért tájékozódjon a legfrissebb információkról a hivatalos forrásokból, mielőtt elindul. Ha a tengerbe szeretne menni, csak akkor tegye azt, ha a víz nyugodt, és a part közelében ússzon. A Fekete-tengeren gyakran fúj északkeleti szél, ami gyorsan növelheti a hullámokat, és veszélyessé teheti az áramlatokat. Ebbe a helyre két órát szántunk, mivel a tengerparti séta, a patak torkának megtekintése és az erdő szélén való barangolás elegendő időt igényel, ha nem si

A túra utolsó állomása Yalıköy, Isztambul egyik legvégibb, a Trákia régióban található tengerparti települése, melynek régi neve Podima. A falu az Istranca-hegység folytatásaként elterülő erdők által három oldalról körülvéve, a tengerparton fekszik. A Wikipédia szerint ez egykor görög lakosságú település volt, és 1923-ban a népességcsere során mintegy hatvan török családot helyeztek el itt, a kihúzódott lakásokba. Így a múzeumban olvasott történet most a falu valódi utcáin élénkít meg. Hagyja az autót a falu központjában, és sétáljon a tengerpartra. Először nézze meg a part hosszát. Egy hírforrás szerint a falu tengerpartja körülbelül tizenkét kilométer hosszú. A parton különleges, a hullámok által formált, színes kavicsok hívják fel a figyelmet, melyeket "Podima-kavicsok"nak neveznek. Ugyanez a forrás azt mondja, hogy ezeket a kavicsokat régen színek és méretek szerint válogatták, majd Isztambulba szállították, ahol otthonok és paloták kertekének burkolatában használták. A terület homokja is gazdasági értékkel bír; a Wikipédia szerint a Állami Vízművek Yalıköy homokját vízkezeléshez használja. A falu fő bevételi forrásai az erdőgazdálkodás és a halászat. Ebben az állomásban inkább egy hosszú tengerparti sétát javasoljuk, mint a fürdést. Sétáljon a parton, figyelje a hullámok ütközését a part szikláihoz, és érezze a szél változásait. A nyár eleje és vége a legnyugodtabb időszak a parton, amikor a naplemente hosszú árnyékokat vet a homokra. Ha fürdeni szeretne, akkor csak akkor menjen a vízbe, ha nincs északkeleti szél, és a tenger nyugodt. A víz egyes pontokon hirtelen mélyül. Yalıköy Hisartepe részén található az Anastasius-fal maradványai is; ha időtök engedi, képzeljék el a fal vonalát, amely a tengerhez közel húzódik. Így rájönnek, hogy az erdőben látott fal, amely a Fekete-tengerhez vezet, milyen közel ér vége. A Wikipédia szerint a falu 2022-es népessége 1484 fő. Egy másik hírforrás szerint a helyiek büszkék a finom homokra, amely rétegekre halmozódik a tenger felé. Ezenkívül azt is említik, hogy egy közeli üzem szilíciumot bányászik a közúti ipar számára. Ne gyűjtse össze a kavicsokat a strandról, mert a part jellegét ezek a kövek adják. A visszaút erdei és sötét, ezért a naplemente után ne késlekedjen a kelleténél tovább. Yalıköy-ből buszjárattal lehet eljutni