Karagöltől Karabelig, a Höyük-dombtól a hittit domborművekig: İzmir keleti részén.

A Yamanlar-hegység csúcsánál található Karagöl-lel kezdjük, ami azt jelenti, hogy a túra legnyugodtabb és legszebb részét a természet közelségében töltjük. A tó egy síkságon helyezkedik el, a hegycsúcs közelében, körülbelül 850 méter magasságban. A területet 2011-ben természetvédelmi területté nyilvánították, és a park körülbelül 19 hektár területet foglal el. Mivel tömegközlekedéssel nem érhető el, autóval kell eljutni ide, a Karşıyakából induló hegyi úton. Figyelembe kell venni, hogy belépéskor díjat kell fizetni; a pontos díj és a nyitvatartási időt a látogatás előtt érdemes a hivatalos forrásokból ellenőrizni.

Miután leparkoltunk, az első feladat, hogy végigjárjuk a kis, kör alakú tó körüli sétányatot. A partot nyárfák övezik, és egyes fák törzsén mágnoliaszőlő mászik fel. Ahol a nyárfák véget érnek, ott kezdődik a borovik, a lucfenyő és a tiszafa. A túra során könnyen követhető ez a változás. Ha közelebbről nézzük a vizet, megfigyelhetünk a vízben élő növényeket, például a tündérfeket. A tóban harcsa él, és a víz felszíne reggel a legnyugodtabb. A környező erdőben különböző madarakat figyelhetünk meg, például harkályokat, tintaszárnyúkat, szalakot és pacsirtákat, ezért érdemes magunkkal vinni egy távcsövet.

A tó eredetéről a források eltérő információkat tartalmaznak; a Yamanlar-hegy szócikke krátertóként említi, míg más források egy omlás által kialakított mesterséges tóként írják le. A hegy nagyrészt vulkanikus kőzetekből áll, amit a túraút mentén látható sötét kövekben is megfigyelhetünk. A Karagöl a görög mitológiában Tantaloszhoz és annak legendájához kapcsolódik, és ez a történet a leggyakrabban elmesélt legenda a tóval kapcsolatban. Ez a túra arra ösztönzi, hogy a legenda által a tóhoz fűzött jelent megvizsgáljuk, és összehasonlítsuk a valós, régészeti leletekkel, ami egy remek kezdet a napnak.

A park területén piknikasztalok, szökőkutak, játszótér és táborhely található, de a túra során inkább egy rövid pihenőt javasolunk a tó partján. Hétvégéken a terület zsúfolt lehet, ezért, ha egy csendes tópartot szeretnénk, érdemes reggeli órákban érkezni. A legjobb fényviszonyok a fényképezéshez szintén a reggeli órákban jellemzőek, mivel ekkor a fák tükröződése a vízben tisztábban látható. Nyáron a terület a városnál hűvösebb

A Bornova-síkság közepén található Yeşilova-domb İzmir egyik legrégebbi települése, és a túra itt kezdődik, a történelem tengelyén. A látogatóközpont a Karacaoğlan városrészben található, közvetlenül a feltáró terület mellett. Az épületet egy 2010-es országos építészeti verseny győztes projektjének alapján építették, és 2015 elején nyitották meg a látogatók számára. A központ nyitva tartása változhat, ezért a látogatás előtt érdemes a Bornova önkormányzatától, a létesítményt üzemeltető szervezetétől tájékozódni a legfrissebb információkról. A bejáratnál feltűnő, hosszú és alacsony épület két különböző arccal rendelkezik. A látogatókat fogadó délnyugati homlokzat szilárd, míg az északkeleti homlokzat, amely a feltáró területre néz, félig áttetsző, és betekintést enged a környező területre. A fogadóterem után egy hosszú rámpa vezet az első emeleti kiállítási csarnokba, ahol a túra fő része zajlik. A kiállításon a feltárások során előkerült leletek másolatai láthatók, valamint olyan szekciók, amelyek a dombon élő közösség mindennapi életét mutatják be. A vitrinekben érdemes keresni a lávaszirtből készült szerszámokat, nyílhegyeket és obszidiánból készült tárgyakat. Zafer Derin, a feltárás vezetője szerint az obszidián nem származik ebből a vidékről, hanem a Milos-szigetről és Kapadóciából származik. A napot szimbolizáló pecsétek és a szövőszék súlyai is a kiállított leletek közé tartoznak, és azt mutatják, hogy a termelés szervezett formában zajlott. A kerámiatöredékeken található gyermek- és női ujjlenyomatok körülbelül 8500 évvel ezelőttiek. A feltáró csapat elmondása szerint a dombon élők nagyon szerették a kagylókat és a halakat, és kőből készült hálókkal halásztak. A kiállítási csarnokhoz kapcsolódó kilátó a feltáró terület felé nyúlik, és a túra végén a látogatók valódi maradványokkal találkozhatnak. A kilátóból nézve érdemes megjegyezni, hogy a domb kívülről nem tűnik ki, mert a település a síkság üledéke alatt, a mai felszín néhány méter alatt található. A dombot 2003-ban fedezték fel, amikor egy parkba szállított földben találtak maradványokat. A feltárások során három kultúrértékréteget azonosítottak: a legalsóban a neolitikum, felette a kőkor, a legfelsőben pedig a bronzkor, a vasKor és a római kori maradványok találhatók. A neolitikum utolsó szakaszában az emberek kőből épült alapokon álló, egy udvarra néző és egymástól elk Forrás: Wikipédia, Yeşilova-vára; Studio Evren Başbuğ, a Yeşilova-vára látogatóközpontja; VOA török, a Yeşilova-vára.

A Yeşilovából indulva, az Ankarába vezető úton haladva, a Belkahve-hágót átmászva érkezik Kemalpaşa síkságára. Ahogy belép a városközpontba, egy feltűnő, csíkos falú épület fogadja. A Visit İzmir ezt a maradványt a város jelképének mutatja be, amely azonnal szembeötlik a Kemalpaşába érkező látogatók számára. A népnyelvben "Kislakomtoronyként" ismert építmény valójában a bizánci császárok által itt építtetett palota főépületének egy része. Semavi Eyice művészettörténész 1961-ben a Belleten című folyóiratban publikált tanulmánya szerint Kemalpaşa régi neve Nymphaion volt, és a város İzmir városától körülbelül 30 kilométerre keletre fekszik, az İzmir és Szardeszt összekötő ókori út mentén. Parkolja autóját a városközpontban egy megfelelő helyen, és gyalog közelítse meg a romokat, mivel az építmény közvetlenül az út mellett található. A palota története 1204-ben kezdődik. A negyedik keresztháború hadai elfoglalták Isztambult ebben az évben, és a bizánci területeken számos kis állam jött létre. A legfontosabb ezek közül a Laskaris-dinasztia által uralt állam volt, amelynek központja İznik volt; ez az állam 1261-ig fennmaradt, amikor Isztambult visszahódították. A Byzantine World weboldal szerint ebben az időszakban a császárok nem egyetlen palotában éltek; a palotai udvar a különböző évszakokban a városok között költözött, és Nymphaion a legkedveltebb téli tartózkodási hely volt. Nem teljesen ismert, hogy ki építette a palotát; Eyice szerint az általános vélemény szerint I. Theodoros Laskaris, az Iznik állam első uralkodója építtette, míg a Közép-Európai Egyetemen publikált egy tanulmány azt állítja, hogy a legtöbb kutató a palotát III. Ioannes Vatatzes-hez köti. III. Ioannes 1254. november 3-án halt meg a palota kertjében felállított sátorban. 1261. március 13-án Nymphaionban aláírták a genovai szerződést, amely tengeri támogatást nyújtott a Bizánci Birodalomnak abban, hogy ugyanabban az évben visszahódítsa Isztambult. A várost 1315-ben a törökök foglalták el. A látogatásával kezdje azzal, hogy egy olyan pontból nézi az építményt, ahonnan a teljes képet láthatja. Az épület egy körülbelül 25 méter hosszú és 11,5 méter széles, téglalap alakú tömb, amely észak-déli irányban nyúlik el, és Eyice szerint a pince felett valójában még három szint volt. Először nézze meg az alsó részt: a pince külső falai Eyice szerint a díszítés csak ezt a kis területet öleli; a mesterek elkezdtek egy korszakra jellemző homlokzatdíszítést, majd valószínűleg azért abbahagyták, mert nem találtak megfelelő anyagokat, vagy mert gyorsan kellett befejezniük a munkát. A falon még mindig láthatók a rétegeket összekötő, boltíves fedélzetet tartalmazó belső rámpák nyomai. A kutatók ezt a tervet az isztambuli Tekfur Palotával hasonlítják össze, mivel mindkét épület többemeletes, masszív alappal rendelkezik, és színes homlokzatú lakóépület. A fényviszonyok miatt a délutáni órákban érdemes fényképezni, amikor a nap a nyugati homlokzatot éri, és a tégla és a kő közötti színkülönbség leginkább ebben az időben látható. A romok felett egy acél tető borítja, hogy megvédje az időjárás viszontagságaitól; a kompozíciót úgy állítsa be, hogy ez a tető is beleessen a képbe. A Wikipédia török oldalán szereplő információk szerint 2011 decemberében restaurálási munkálatok kezdődtek az épületen. A védelmi intézkedések miatt a területet kerítéssel körbevéthetik, és a belső tér látogatható lehet; a legfrissebb információkat a Kemalpaşa önkormányzatától kérdezheti. Ne másszon a falakra, és ne érintse a laza köveket. Ha szeretné, tekintheti meg a város déli részén található, bizánci erőd maradványait is; Jedamski szerint ott tornyok, falak és kapuk maradványai találhatók. Ebbe a helyszínbe kapcsolódik egy kis történet. Eyice szerint Edwin Freshfield, amikor körülbelül 1883-ban Izmirben tartózkodott, szeretett volna megnézni egy hittita domborművet Karabelben, és amikor Nif felé haladt, érdeklődést mutatott ez a rom iránt, és az isztambuli uralkodók palotájának nevezte. Kövesse a nyomait: a palota után forduljon vissza Kemalpaşából a Torbalı felé vezető útra, és egy rövid autóúton a Nif-hegység lábánál haladva érje el a Karabel-hágót.

Források: Belleten, Semavi Eyice, Laskarisler Sarayı; Central European University, Jedamski, Nymphaion; Byzantine World, Palace of Nymphaion; Visit İzmir, Kemalpaşa.

A Karabel-áthaladást Kemalpaşa és Torbalı közötti úton találjuk, a Nif-hegy és a Bozdağok keleti részének találkozásánál. Ez egy keskeny átjáró, melynek oldalában található egy sziklarajz, az Égei-tenger régi történelmi emlékeinek egyike, és ez a túra legizgalmasabb pontja. A sziklarajz egy lejtő déli oldalán található, egy mélyedésben, ahová lépcsők vezetnek az útról. Az út mellett parkolni veszélyes lehet a forgalom miatt, ezért a járművet biztonságos helyre parkolva, a lépcsőn érdemes felmenni. A sziklarajz körülbelül 2,5 méter magas és 1,5 méter széles. A rajzon egy jobbra haladó harcos látható, akinek az egyik kezében íj, a másikban ágyú van. A feje és az ágyú között egy három soros luviai hieroglif felirat található. A felirat nagyon kopott, és nehéz kibontani. A fényviszonyok változásával a kopott vonalak másképp olvashatók, ezért érdemes néhány percig különböző szögekből megvizsgálni. David Hawkins 1998-as tanulmánya szerint a felirat a sziklarajzon ábrázolt személyt Tarkasnawa, Mira királyának azonosítja. Mira egy nyugat-anatóliai királyság volt, amely a Kr. e. 13. században a Hettita Birodalomhoz tartozott. A feliratban Tarkasnawa édesapját Alantalli néven említik; a nagyszülőjének neve nem olvasható, de más dokumentumok arra utalnak, hogy az Kupanta-Kurunta lehetett. A görög történetíró, Herodotosz, az Ióniában található hasonló sziklarajzokat az egyiptomi fáraó, Széosztrizshoz kapcsolta, és felmerült, hogy a Karabel-sziklarajz is az ő emlékművei közé tartozhatott. A sziklarajzot 1839-ben a francia utazó, Charles Texier fedezte fel, és a későbbi utazók hosszú ideig egyiptomi eredetűnek tekintették. Heinrich Kiepert 1843-ban összehasonlította a sziklarajzot a Yazılıkaya sziklarajzokkal, és ezzel kimutatta a kapcsolatát a hittita világgal. A helyi lakosság a sziklarajzot "Eti Baba" néven emlegeti. A sziklarajz körülbelül 100 méterrel északra található egy másik sziklarajz és két felirat, de ezeket 1977 és 1982 között az útpálya építése során eltávolították. A ma látható sziklarajz sem teljesen ép, mivel a kincskeresők az évek során többször is megrongálták. A hírek szerint 2016-ban savat öntöttek rá, 2019-ben pedig fúróeszközökkel rongálták meg. A kulturális inventár szerint a szobor Visszafelé lehet a Torbalı felé vezető úton lemenni, majd az autópályára csatlakozni, vagy a jövőbeli úton, Kemalpaşa érintésével visszatérni Izmirbe. Forrás: Kulturális inventárium, Karabel emlékmű; Wikipédia, Karabel-hágó; Hürriyet, Karabel domborműve; Visit İzmir, Karabel kikötő.