Adanától a Toros-hegységig: a gyár múzeumától a hegyi vasútig.

A múzeumkomplexhoz a Döşeme Mahallesi felől érkezve, a bejárattal kezdje a látogatását, és a bejutás előtt szánjon néhány percet a belső udvarban. A téglagyárak épületei, a magas ablakok és a hatalmas hangárok ugyanolyan fontosak a látnivalók között, mint maga a múzeum. Az épületet 1907-ben a Simyonoğlu család alapította fonalgyárként, majd 1927-ben a Milli Mensucat Fabrikası néven működött. A gyár az 1980-as években bezárt, 2013-ban megkezdődött a felújítása, és a régészeti múzeum 2017-ben nyílt meg. Azt tudva, hogy a szerző, Orhan Kemal, egy ideig ebben a gyárban dolgozott könyvelőként, és a benyomásai a "Murtaza" című regényét ihlették, a látogatás során másképp fogja értelmezni az épületeket. A komplexum hatalmas, ezért ne próbáljon meg mindent megnézni; a két órával rendelkezik, amit három részre bontva érdemes megtervezni az útvonalat. Az első órával a régészeti múzeum nyolc terme számára szánjon időt. A termek időrendben haladnak a történelem előtti időktől az oszmán korig, ezért elegendő a bejáratnál kezdve egyenes vonalban haladni. Feltétlenül keressen rá a hittita vihart ábrázoló Tarhunda szobrának; a bika által húzott szekéren álló szobor körülbelül két és fél méter magas, és 1998-ban egy mezőben találták. Ugyanezekben a termekben tekinthető meg az anatóliai hieroglif feliratokkal díszített sziklából faragott emlékjel, valamint a babiloni emlékjel. A római részben a tarsusi Akhilleus sírkövön található domborművekre figyeljen, különösen a Hektor által váltságdíjköteles visszaszolgáltatását ábrázoló részletre. A Karataş partján a tengerből halászat közben talált bronz férfi szobor is a legnépszerűbb fotózási helyek közé tartozik. A második fél órával a mozaikok számára szánjon időt. A mozaikokat mentési ásatások során Adana központjából és környékéből hozták, és a helyükre illő módon a padlóra helyezték. A Misisben 1956-ban talált mozaik, amelyet a városban mentett első mozaiknak tekintenek, szintén itt található, és a látogatásának egy másik napján meglátogatható a Misis hídhoz vezető antik város. A Yumurtalık városában található Aigeai város egy római villájának padlójáról került elő egy mozaik, amelyen tengeri nimfákra lovagoló Eroszokat ábrázol; figyeljen a színek változataira. A hangárok magas mennyezete és a sok természetes fény megkönnyíti a Forrás: Adana Városi Kulturális és Turisztikai Igazgatóság, az Adana Múzeum; İstiklal (AA), a mozaikterem; ABB, "Adana 100 látnivalója", 36. oldal; Wikipédia, Adana Régészeti Múzeum.

A múzeumtól északra haladva a város hirtelen véget ér, és egy hatalmas víztükör tárul elénk. A városi kalauz szerint a tó körülbelül tíz kilométerre van a városközponttól, így a múzeum után rövid autóúttal eljuthatunk ide. Parkoljon az autóval a tópart valamelyik egyenletes részén, majd sétáljon néhány száz métert a víz felé. Ebben a pontban a lényeg, hogy megértsük a méretet: a tó maga a víz, amely egykor évente elárasztotta a múzeumban látott síkságot, és amelyet a folyó most itt tartanak vissza. A gátat földtöltéses technológiával építették, hogy védje Adanát a Seyhan folyó áradásaitól, és 1956. április 8-án adták át. A források szerint az építkezés 974 nap alatt fejeződött be. A Török Állami Vízügyi Hivatal közlése szerint a gát körülbelül 850 ezer hektárnyi területet, beleértve a várost, véd az árvízektől. A városi kalauz szerint a gátnak köszönhetően körülbelül 174 ezer hektárnyi területet lehet öntözni. Ez azt jelenti, hogy a múzeumban látott pamot- és dinnyetermékek nagy részét innen öntözik. A gát erőműve évek óta hozzájárul a város elektromos energiaellátásához. Sétálva a parton, figyelje a vizet és a távoli elektromos vezetékeket. A tó és a környezete 2006-ban vadon élő állatok védelmi területének minősült, és fontos pihenőhely a vándorlók számára. Egy téli felmérés során több mint 25 ezer madarat regisztráltak, amelyek 13 különböző fajt képviseltek. A villanyoszlopokon található gólyafészkek is a terület jellegzetes elemei. Egy távcső teljesen más élménnyé varázsolja ezt a helyet; ne bízzon a telefon zoom funkciójában, a madarakat a lehető legtávolabbról, zavarás nélkül figyelje. A vízszint jelentősen változik az évszakoktól és a szárazságtól függően. A gát építése során 1955-ben egy Augusta nevű római város maradványait találták meg, amelyeket részben feltártak, majd a tó víz alatt maradt. Azt mondják, hogy amikor a víz nagyon alacsony, a város egyes maradványai láthatók; de tekintse ezt nem célpontnak, hanem egy szerencsés véletlennek. A reggeli órákban a víz felszíne fényesen tükröz, míg a késő délutáni órákban a szemközti part tetei lágy fényben pompáznak. A parton kevés árnyék lehet, ezért viseljen kalapot és vigyen magával vizet. Ne zavarja a madarak fészkeit és pihenőhelyeit, és ne hagyjon szemetet a parton. Egy órás szünet után térjen vissza az autóhoz; a következő útvonal

A Varda-híd Adanától körülbelül hetvenöt kilométerre található, a Karaisalı kerület Hacıkırı nevű részében, és a helyiek "Koca Köprü"-nek nevezik. A hídhoz a Karaisali felé vezető úton lehet eljutni; a Wikipédia szerint Adanából a hídhoz vezető autóút hossza körülbelül hatvanöt kilométer. Az út utolsó szakaszán keskenyebb és kanyargósabb, ezért érdemes óvatosan vezetni. Parkoljon az autóval a völgy szélén található egyenes szakaszra, majd a hídról egy olyan pontról nézzen fel, ahonnan teljes hosszában látható. A híd körülbelül 172 méter hosszú, és a középső pillére 99 méter magas; egyes források a magasságot 98 méternek adják meg. Az első pillanatban érdemes megfigyelni, hogy a híd nem egyenes, hanem kanyarban halad, körülbelül 1200 méteres ívet alkotva a vasúti nyomvonalon. Nézze meg a négy fő pillér felett található három nagy boltívet, valamint a két oldalon található kisebb boltíveket. A Wikipédia szerint a szerkezet egy tizenegy boltíves viaduk. A hidat azért építették, hogy összekötse Isztambult Bagdaddal és a Hádzsal térséggel, és ez volt a Toros-hegység egyik legnehezebb megközelítése a vasúti vonal számára. Az építési időpontok eltérőek a források szerint: a Kulturális Örökség nyilvántartása szerint az építkezés 1905-ben kezdődött, a helyi Kulturális és Turizmus Igazgatóság 1907-re tette a kezdődést, mindkettő szerint 1912-ben fejezték be. A minisztérium oldalán szereplő információk szerint az öt évig tartó építkezés során 21 munkavállaló és egy német mérnök vesztette életét; a hídra tekintve érdemes emlékezni ezekre az áldozatokra. A Kulturális Örökség nyilvántartása szerint a híd lehetővé tette az addig használt, de a vonatok számára veszélyes, U-alakú régi nyomvonal kivonását. A völgy aljában folyó víz a Çakit-patak; ez a patak valamivel feljebb a Kapıkaya-kanyonhoz vezet, és a túraútmutató szerint a kanyon körülbelül két kilométerre található a hídtól. Ha van idő, elmehet a kanyonhoz vezető, kiépített túraút elejéig, és megcsodálhatja a völgy mészkő falait. A hidat a James Bond filmek *Skyfall* című részének nyitójelenetében is használták. A legjobb fotózási szög a völgy szélén található hely, ahonnan a híd teljes hosszában látható, a boltívekkel együtt; délután a napoldalra eső kövekre esik a fény. Ha egy vonat halad el, azonnal megérti a híd méretét,

A Belemedikbe északról, a Pozantíból érkező úton lehet feljutni; a Wikipédia angol nyelvű oldala szerint ez az egyetlen út. A források szerint a falu a Pozantí központjától kilenctől tizenkét kilométerre található. Belemedik a Toros-hegységben, a Çakıt-patak nyugati partján, körülbelül hétszáz méter magasságban terül el. Amikor kiszáll az autóból, azonnal észreveheti a levegő különbségét; sokkal hűvösebb és párásabb, mint az ott elhagyott síkság. Ebben a megállónak két és fél órát szánhat, és a legjobb, amit itt tehet, az egy lassú séta a völgyben. A sétát a vasútállomástól kezdje. Belemedik 1907-ben a Philipp Holzmann vállalat Bagdadi vasútjának építésének központja volt, és az állomás ebből a korszakból származik. A Wikipédia angol nyelvű oldalán szereplő információk szerint az építőmunkások és a technikai személyzet számára létrehozott táborban kórház, iskola és mozi is volt. A völgyben ma látható kőépítmények és a barlangok bejáratainak maradványai emlékeztetnek ezekre az évekre. A Toros-alagutak a Hacıkırı és Belemedik közötti leggyakoribb szakaszon találhatók; vagyis a reggel látott Varda és ez a hely azonos nehéz vonal két végpontja. Itt emlékezzen meg a falu nevének történetéről: a legenda szerint a falu korábbi neve Karapınar volt, és a nevét onnan kapta, hogy az alagutak építésekor a két egymással szemben dolgozó csapat nem tudott megegyezni, és az egyikük németül mondta a "nem tudom" kifejezést, ami a "Belemedik" lett. Ez egy népi legenda, és a források ezt a formában adják át. Azt is tudni kell, hogy a munkák során természetes okokból meghalt 41 német munkás sírja található Belemedikben. Az állomás után sétáljon a Çakıt-patak mentén, és nézze meg a fát. A TRT Haber szerint a völgyben található egyes fák több mint kétszáz éve állnak. Ősszel a levelek sárgára és vörösre válnak, ami a természetfotósok és a túrázók kedvenc időszaka. A kőből és fából készült magashegyi házak is a völgy részét képezik; tekintse őket magánterületnek, és fotózza le őket távolról. A helyi önkormányzat útikönyve szerint a területen bungalók, táborhelyek és lakókocsiparkolók nyitottak, amelyek a helyi tájhoz illeszkednek; ha itt szeretné eltölteni az éjszakát, érdeklődjön a helyi üzemeltetőknél. A séta során tartsa magát távol a vasúti vonaltól; az alagutak belseje nem alkalmas túrázésre