52 hertz

"Így robban fel a káosz / Nem robajjal, hanem nyövéssel" – T.S. Eliot.

Négy nő, akiknek gyermekkora, veszteségeik és szerelmei az isztambuli elővárosban található egy szigeten játszódtak, megtudják, hogy a sziget néhány órán belül eltűnik. Ezért úgy döntenek, hogy egy utolsó játékkal búcsúznak az otthonuktól. Ez a végső játék visszarepíti őket az emlékeikben élő, időtlenebb helyekre.
Ahhoz, hogy a szigetek egyre kisebbekké váljanak, a lakói elkezdenek azon gondolkodni, hogyan birkóznak meg az élettel, milyen kapcsolatban állnak egymással, hol érzik magukat otthon, és milyen ellentétek vannak a láthatóvá válás és a láthatatlanná válás között.
Nos, vajon ez a vizsgálat elegendő lesz ahhoz, hogy megakadályozza a sziget pusztulását?
A játék, melynek neve egy olyan bálnáról származik, amely 52 hertz frekvenciájú hangokat bocsát ki, így a többi bálnák számára nem hallható, és ezért "a világ legmagányosabb bálnája" néven ismert, egy olyan korszak nyomait követi, amikor a kommunikáció nem mindig volt lehetséges.
Az isztambuli örmény kulturális és művészeti hagyományokat a színpadon életre hívó Hangardz csapat női tagjainak önéletrajzi történetein alapuló "52 hertz" darab egy kollektív alkotási folyamat eredménye, melyet a "devised theatre" technikával hoztak létre. A darab a memória, a láthatatlanság és a szolidaritás témáit járja körül, és közös nyelvet teremt a színpadon.