
Mardintól a városi múzeumtól a medreszéig.
Jelentkezz be a kedveléshez és értékeléshez
A legokosabb módja Mardin felfedezésének az, ha a város megismerésével kezdjük, majd a látnivalókat tekintjük meg. Ez a túra az óváros keleti részén található egy múzeummal kezdődik, majd egy magasabban elhelyezkedő medrésszé vezet, majd a 1. sugárúton sétálunk a piac területén, és a túra egy másik múzeumban ér véget, amely a város régészeti leleteit mutatja be. Mind a négy megálló az Artuklu kerületben található óvárosban van, és egyikhez sem szükséges jármű; azonban az utcák meredekek és lépcsőzetesek, ezért kényelmes cipő ajánlott. Az első megálló a Sakıp Sabancı Mardin Városi Múzeum. Ez az épület, amelyet II. Abdulhamid uralkodása alatt lovas kaszárnyaként építettek, egy helyen mutatja be a város kézműveseit, a mindennapi életét és a kultúráját. A múzeum első helyre kerülése azért logikus, mert a kézműveseket (például a fémmunkákat, a rézmunkákat, a faragványokat) látva sokkal jobban értelmezhetjük az utcák kapu- és ablakdíszeit. A földszinten található művészeti galéria egy nyugodt pihenőhely a túra elején. A második megálló a 1385-ben épült Zinciriye, vagy Sultan İsa Medresszéje. A medressze, amelyet a legutolsó Artuklu szultán, Melik Necmeddin İsa építtetett, távolról is felismerhető különleges, csillag alakú kupolájával és díszes bejárataival. Itt nem a vallási helyszín megtekintése a cél, hanem az épület (csillagkupola, díszített kupola, két udvar, felső szinten található kis szobák) Artuklu stílusú elemeinek tanulmányozása. A harmadik megálló a Mardin óvárosa. A várost 1979-ben városi műemléknek nyilvánították, és 2000-ben felvették az UNESCO Világörökség Ideiglenes Listájára. Ebben a megállóban a 1. sugárúton és a környező piactereken sétálunk, megcsodálva a minaretákat, a díszes bejáratokat és a síkságra néző teraszokat. Ez a túra szakaszának a legszabadabb része; nyugodtan, sietve nélkül barangoljunk. A negyedik és utolsó megálló a Mardin Múzeum. Az 1895-ben patrikátusi épületként épített helyszín ma egy teraszos, háromszintes épületként működik, amely egy tipikus Mardin-háznál. Itt tekinthetők meg a környék ásatásainak során előkerült leletek, valamint a római és akkói kori mozaikok, valamint a دائمي (daimi) gyűjtemény. A túra a város kézműveseivel kezdődik, és a régészettel zárul, így egy fél nap alatt megismerhetjük Mardin mindennapi és mély múlt Források:
- Kulturális Portál, Zinciriye (Isa Bey) Medresze: https://www.kulturportali.gov.tr/turkiye/mardin/gezilecekyer/zinciriye-sa-bey-medresesi
- Kulturális Portál, Sabancı Mardin Városi Múzeum: https://www.kulturportali.gov.tr/turkiye/mardin/gezilecekyer/sabanci-mardin-kent-muzesi
- Mardin Városi Kulturális és Turisztikai Igazgatóság, Sakıp Sabancı Múzeum: https://mardin.ktb.gov.tr/TR-312380/sakip-sabanci-muzesi.html
- Mardin Városi Kulturális és Turisztikai Igazgatóság, Mardin Múzeum: https://mardin.ktb.gov.tr/TR-311805/mardin-muzesi.html
- Mardin Városi Kulturális és Turisztikai Igazgatóság, Mecsetek, Medreszék és Komplexumok: https://mardin.ktb.gov.tr/TR-56509/camii---medrese-ve-kulliyeler.html
- DergiPark, Mardin felvétele a UNESCO Világörökségi Listájára: https://dergipark.org.tr/en/download/article-file/1892438
Útvonal megállók

Sakıp Sabancı Mardin Várostörténeti Múzeum.
A túránkat az óváros keleti részén található múzeummal kezdjük, mivel a város kőfalait és utcáit csak akkor lehet igazán megérteni, ha először is megismerjük a helyi kézművességet. A múzeumhoz az 1. sugárúton lehet eljutni. A Kulturális Portál leírása szerint az épület a Şehidiye Medreséjétől keletre, körülbelül 200 méterre található, és a Régi Kormányzati Palota mellett helyezkedik el. Mielőtt belépnénk, álljunk egy pillanatra az épület homlokzatánál. Az épületet II. Abdulhamid uralkodása alatt, a 19. század végén építették lovas katonai kaszárnyaként. A források eltérő neveket említenek az építészről; a tartományi kulturális és turisztikai igazgatóság Sarkis Elyas Lole-t, a Kulturális Portál pedig Lole-t vagy Cebrail Hekimyan-t említi. Mivel a felirat nem maradt fenn, a pontos építési dátum vitatott. Ezért érdemesebb az épület történetét a használatának történetével olvasni. A kaszárnyaként való használat után az épület hosszú ideig katonai székhelyként és adóhivásként szolgált, és ez a funkció 2003-ig fennmaradt. A Sabancı Alapítvány 2007-ben kezdte el a felújítást, és a múzeum a 2000-es évek végén nyitotta meg kapuit a látogatók számára. A homlokzatán a leginkább az északi oldalon található bejárat fogja a tekintetet. Ez az épület egyetlen díszítő eleme, amely a letisztult falak között emelkedik ki a mélyedéses ívvel és a nem túl mély, téglalap alakú beugróval. A bejáratot körülvevő vastag keretben és a bejárat felett domborművek találhatók; a részletek megtekintéséhez nézzünk oldalról a homlokzatot. Belül a földszint a kaszárny lovasudvarának része volt, míg a felső szinten az adminisztratív irodák és a szobák voltak. Ma a földszinten a Dilek Sabancı Művészeti Galéria található, a felső szinten pedig a múzeum kiállítása. Kezdjük a felső szintre való felmászással, és a kézműves kiállításokkal. Itt együtt tekinthető meg a fémfeldolgozás, a rézművesség, a szövés, a szappangyártás és a kőfaragás termékei. A kiállítás vizuális és hanganyagokkal is gazdagított; ne hagyjuk ki a képernyőket és az animációkat. Ebben a szinten helyi ruhák és a városban élt különböző közösségekhez tartozó sírkövek is kiállítva. Itt találhatók a Mardinről eddig megjelent könyvek példányai is; ez egy jó olvasási lista azok számára, akik érdeklődnek a helyről. Érdemes a következő

A Zinciriye (Sultan İsa) medreséje.
Ez a megálló a séta legmagasabb pontja. A Kulturális Portál leírása szerint a medresze egy lépcsősoron található, amely a 1. sugárúttól a Különleges Árucikkek piacához vezet. A lépcsők meredekek és sűrűek, ezért óvatosan mászjon fel, és pihenjen meg a kanyarokban. A medresze a tartományi igazgatóság nyilvántartása szerint a Medresze városrész északi részén található. Az építményt 1385-ben építtette Melik Necmeddin Isa, a Mardinban uralkodó utolsó Artukid szultán. A nép szájában "Zinciriye Medresze" és "Szultán Isa Medresze" néven ismert; ne tévessze össze az akszári nevű hasonló épülménnyel. A keleti és nyugati végén található, szegmentált kupolák messziről is feltűnőek, ahogy a források is írják. Álljon meg a keleti oldalon található, magas, monumentális portál előtt, és nézze meg a bejáratnál található díszítések. A portál részleteinek fényképezéséhez közelebb kell kerülni, a kupolák felvételéhez pedig egy kicsit hátrább kell lépni. A portálon keresztül belépve egy csillagolt mennyezettel borított térbe jut. Ennek a térnek a nyugati oldalán egy folyosó vezet az udvarba. A folyosó déli részén, egy tér közepén található egy, mukarnas díszítéssel ellátott kupola. A mihrabot beillesztett motívumok díszítik, a minbar pedig faragott kőből készült; ezeket egyszerűen csak kőmunkának és díszítésnek kell tekinteni. Az építmény téglalap alakú, nagy területet foglal el, két szintből áll, és két udvara van. Az udvaroktól távolabb eső területek szélesek, ezért az épület elrendezésének megértéséhez álljon az egyik udvarban, és számolja a szinteket. A felső szint főként kis szobákból áll; ezek egykor a medreszében tanuló diákok szobái voltak. A szobák sorrendjét nézve elképzelhetjük egy oktatási intézmény mindennapi életét. A tartományi igazgatóság nyilvántartása szerint a medresze magas helyen épült, mivel obszervatóriumként is használták; ezt az információt egyetlen forrásból származó adatként kell kezelni. A Kulturális Portál és a tartományi igazgatóság nyilvántartása szerint Melik Isa, aki Timurral és annak seregével harcolt, egy ideig ebben a medreszében raboskodott, de egy másik tartományi igazgatóság oldala egy másik helyet említ, ezért ezt a történetet inkább legendának kell tekinteni. Az építményt korábban múzeumként is használták, és a benne található műtárgyakat 2000-ben a túra utolsó állomásán, a Mardin Múzeumba szállították. A látogatási időkre és a belépési
Mardin óvárosa.
~1 ó 30 p ittEbben a megállóból nem egy konkrét kapun keresztül lép be; maga a régi város a megálló, és 90 percet szánjon a 1. sugárútra és a környező utcákra. A várost 1979-ben városi műemlékké nyilvánították, ezzel védelmet biztosítva számára. 2000-ben került fel a UNESCO világörökségi előjelölt listájára a "Mardin kulturális táj" néven. A város egy lejtőn épült, és kilátást nyújt a Mezopotámiai síkságra, ami a séta során folyamatosan érezhető. A Zinciriye megállóban szálljon le, majd a 1. sugárúton haladjon nyugat felé. Figyelje a sugárút mentén a jobb és bal oldali utcákból nyíló kilátásokat a síkságra; innen láthatja, hogy a házak teraszokba épülve ereszkednek le. A Városi Múzeumtól körülbelül 200 méterre nyugatra található a Şehidiye Medresze. A tartományi igazgatóság adatai szerint ez az épület a 13. század első felében épült, és a mai minaret 1916-ban építették hozzá. Nézze meg az épületet alaposan: figyelje a kőelemek illesztéseit, a keskeny íveket és a kapualjakat. A bazárban, az Ulu Cami és a Şehidiye Medresze között található a Reyhaniye Cami. Az épület említése megtalálható egy 1540-es alapítványi dokumentumban; a minaret, amely nyolcszögletes testtel rendelkezik, a felső részén hengeres formájú, éles kupolával záródik. A minaretet a különböző utcákból különböző szögekből láthatja, ezért a kanyarokban emelje fel a fejét. Az Ulu Cami minaretjét az Artukli uralkodó, Kudbeddin İlgazi idejében, 1176-ban építették; a kupola, amely hat pilléren nyugszik, uralja az épületet. A Latifiye épület bejárata felett a tartományi igazgatóság azt írja, hogy ez Mardin legjobban megőrzött kapuja; a kapu feletti feliratból kiderül, hogy az 1371-es évhez kapcsolódik. Amikor belép ezekbe az épületekbe, csak a műszaki érdeklődésből járjon, és tartsa be a látogatási szabályokat. A kapuk és ablakok keretein található faragványokat megtekintve a Városi Múzeumban látott kőfaragás kiállítása valósul meg a városban. A szűk utcákban a reggeli fény oldalról éri a falakat, és ekkor látható a kő textúrája a legjobban. A szűk átjárókban, amikor megáll és fényképeket készít, hagyjon helyet a gyalogosoknak. A lépcsős és lejtős utcákban a talaj csúszós lehet, ezért viseljen csúszásgátló talpú cipőt. Ha a

Mardin Múzeum.
A legutolsó megálló a Mardin Múzeum, amely egyben a város archeológiáját és a hagyományos márdini építészetet is bemutatja. A múzeum épülete, a helyi önkormányzat adatai szerint, 1895-ben épült, és eredetileg a szír katolikus pátriárkátus székháza volt. A Kulturális Minisztérium megvásárolta az épületet a szír katolikus alapítványtól, államosította, és 2000-ben nyitotta meg a nagyközönség számára múzeumként, miután a Zinciriye Iszlám Iskolában található leletek egy részét ide helyezték át. Az épületet egy egészként kell megvizsgálni: a terep lejtése és a telek mélysége miatt a kialakítása teraszos, és három szintből áll. A déli, a síkság felé néző, U-alakú elrendezése a hagyományos márdini házak jellemzőit tükrözi. A bejáratnál vagy a belső udvarban figyelje meg, hogy a kilátás a síkság felé irányul. A földszinten található az Arkeopark Múzeum Oktatóterme, ahol a látogatók különböző műhelyekben vehetnek részt, például pénzérmék készítésében, növényi festékkel való nyomtatásban, maroklással való díszítésben és kerámiakészítésben. A műhelyek programja változhat, ezért a legfrissebb információkért forduljon a múzeum igazgatóságához vagy tekintse meg a helyi kulturális és turisztikai igazgatóság weboldalát. Az épület déli részén található udvarban egy 500 férőhelyes amfiteátrum található, amelyhez az Arkeopark kapcsolódik, és ahol gyermekek számára múzeumi oktatásokat és más nyilvános programokat szerveznek. A felső szintre felmenve egy terem található, ahol a térségben végzett régészeti feltárások során előkerült leletek vannak kiállítva. A teremben egy nyitott kiállítási területen tekinthető meg a római és az akkoyuni időszakból származó mozaikok és kőből készült tárgyak. Figyelje meg a mozaikokon a színek és minták elrendezését, mivel a részletek távolról nehezen láthatók. A második emeleten négy zárt galéria található, amelyek különböző témákkal foglalkoznak, például táplálkozással, kereskedéssel, termeléssel, pénzérmékkel, hatalommal, háborúval és társadalmi élettel kapcsolatban. A kereskedéssel foglalkozó terem egyik legkiemelkedőbb kiállítása a Sürekli Kincse. Ez a kincs a Kızıltepe-i Sürekli faluban végzett mentőásatás során került elő. A kincsben 9 és 14. század között készített arany- és ezüsttárgyak találhatók. Ezek a tárgyak számos civilizációhoz tartoznak, például az Abbászida, az Ilhánida, az Ajjúbida, a bizánci, a Zengí és az Artukidához. A pénzérmék különböző dinaszti
Hozzászólások
Betoltes...
