Holzmeister, Egli, Taut és Jansen Ankara városának ábrázolásai.

A campus területére a Turgut Baştuğ sugárúttól indulva, a nyugati végén lehet bejutni. A Goethe-Institut leírása szerint, az egész terület egy sétányhoz kapcsolódik, amely innen indul. A sétány monumentális lépcsőkkel emelkedik, egy régi rektori épület alatti üregen halad át, majd egy sétálóövezetre nyílik, ahol szimmetrikusan elhelyezkedő, háromszintes épületek sorakoznak. A campus első terve és néhány épülete egy német építész, Baurat Naht munkája volt. Amikor Naht visszatért Németországba egy fizetési viták miatt, a tervezés és a kivitelezés teljes felelőssége Egli átvette, és a munkálatok 1933-ban fejeződtek be. Ugyanebben az évben alapították az intézményt: az 1930-ban alapított Ankarai Főiskolai Mezőgazdasági Iskola 1933. október 30-án a német mezőgazdasági fakultákat mintául véve Főiskolai Mezőgazdasági Intézetként működni kezdett, és öt karral indította meg működését: mezőgazdasági, erdészeti, állatorvosi, természettudományi és mezőgazdasági művészeti kar. 1948-ban a mezőgazdasági és állatorvosi karokat az Ankarai Egyetemhez csatolták; egészen 1955-ig ez volt az ország egyetlen mezőgazdasági kara.

Egli munkásságát a régi rektori épületben lehet a legjobban megfigyelni: két emelet egy fél pince fölött, egyenes, díszítetlen tömeg. A nyugati homlokzatát egy kétemeletes, széles párkányú portikus kapu uralja, a két oldalon lévő szimmetrikus lépcsők pedig egy magasabb szintű területre vezetnek. A homlokzat "edelputz" nevű, vakolatba ágyazott anyaggal van befejezve; a belső térben fa parketta, fa burkolat és egy háromágú fa lépcső található. A földszint északi részén található konferenciaterem jól tükrözi, hogy milyen nagy jelentőséggel bírtak a felsőoktatási intézmények abban az időben. A patológiai épület is a campus gondos tervezésének egyik példája. Ez egy nyitott egyetemi terület; a "Kulturinventar" szerint hozzáférhető, de a bejáratnál lévő személyzet utasításait kell követni, és a tanórák idején csendben kell haladni.

Forrás: Goethe-Institut; Ankarai Egyetem Mezőgazdasági Kar; Kulturinventar.

Aztürk térről indulva, a Atatürk sugárúton haladjon az Operához vezető rész felé. A sugárút 13. szám alatti, öt emeletes, kőépület Holzmeister tervezte, és az ingatlan- és özvevénybank számára készült. A források szerint a tervezés 1933-34-re, a befejezés pedig 1934-35-re datálódik. A homlokzatán neoklasszikus elemek, márványburkolat és az bejáratánál Ankara kőből készült díszítés látható. Az épület hosszú ideig üresen állt, majd a PTT felújította, és 2013 októberében múzeumként nyitotta meg a kapuit. Itt oszmán és köztársasági időszakból származó postabélyegeket, tematikus gyűjteményeket, képeslapokat és a posta történetével kapcsolatos tárgyakat tekinthet meg. A Wikipédia szerint 4404 török és 1500 külföldi bélyeg található a gyűjteményben. A múzeum nyitva tartásáról és a belépési feltételekről a PTT múzeumának weboldalán tájékozódhat. Ez az egyetlen épület, ahol megtekinthető Holzmeister belső terének, lépcsőházának és emeletmagasságainak egy részét. A bélyegeket nézve ne feledje, hogy felnézzen!

A múzeumból kilépve sétáljon az Isztiklal sugárúton, ahol a 10. szám alatt található Török Köztársaság Központi Bankja is Holzmeister alkotása, amelyet 1931 és 1933 között építettek. A bankot 1930-ban hozták létre egy törvény alapján, 1931. október 3-án kezdte meg működését, és központi székhelye ma is ebben az épületben található. A belsejébe nem lehet bemenni, csak kívülről látható. A Kulturális Készlet leírása szerint az épület jellemzői: szimmetrikus elrendezés, visszahúzódó, három tengelyű bejárat, széles párkány, kőburkolat, szabályos ablaksorok és egy finom kerettel ellátott, rejtett tető. Ez az épület is szerepel a 2025-ös UNESCO ideiglenes listáján. Amikor visszatér a térre, nézze meg a szemben lévő Sümerbank épületét is; gyakran Holzmeisternek tulajdonítják, de valójában a német építész, Martin Elsaesser tervezte, 1937-38-ban épült, 1938. október 29-én nyitották meg, és jelenleg az Ankarai Társadalomtudományi Egyetem használja.

Források: PTT; Archiv; Kulturális Készlet; TCMB története; Wikipédia.

A Múzeumtól induljon el az Atatürk sugárúton dél felé. Az Operát elhagyva, a sugárúton találkozik egy hosszú, egyenes tetővel rendelkező épület, amely ma a Zübeyde Hanım Szakoktatási és Technikai Gimnázium. Ez az épület az Egli által 1930-34 között épített Ismet Paşa Leányiskola. Az épület közepén egy négyemeletes, vízszintes vonalakkal tagolt főépület található, két oldalon lépcsőablakokkal ellátott függőleges részek, a sarkoknál pedig 1934-ben hozzáépített szárnyak, valamint a balkonokon Mendelsohn építészi munkáira emlékeztető lekerekített sarkok. A Goethe-Institut ezt az épületet Ankara egyik legkorábbi és legszebb példájának tartja a nemzetközi stílusra, bár csak kívülről látható, mivel működő iskola. Innen a Sezenler utcába fordulva jut el Taut gimnáziumához.

Az Ankara Atatürk Gimnáziumot 1886-ban gimnáziumként alapították, 1938-ban kapta nevét. 1940. október 10-én költöztek ide a Bruno Taut és Franz Hillinger által 1937-ben tervezett épületbe. Taut 1936-ban érkezett Törökországba, és a Minisztérium építészeti részlegét vezette. Ugyanezekben az években tervezte a Filológiai, Történelem-Földrajzi Kar épületét, valamint ezt a gimnáziumot. Atatürk mauzóleumának tervezése után rövid időn belül, 1938 decemberében halt meg Isztambulban. Az épület keleti homlokzata a Sezenler utcából jól látható: a bejáratnál egy magasra emelt, ankarai kővel borított terasz található, amelyet két sor oszlop támaszt alá. A déli végén egy tíz oszlopos, fedett bejárat található, amely alacsonyabb folyosókat rejt. Taut elkerülte a szimmetriát; a keleti-nyugati irányú részekben tantermek, a rövidebb részekben pedig konferenciatermek, étkezők és sportcsarnokok találhatók. Az alsó részben bozsótos kőből készült falak, a felső részben vakolat, a tetők pedig cserépfedésűek. A délnyugati sarokban található régi igazgatói lakás ma az iskola múzeuma. Az épület egy működő gimnázium; ne lépjen be a kertbe, hanem a homlokzatot a járdáról nézze meg.

Forrás: Goethe-Institut; Leyla Alpagut (DergiPark, Mimarlık 351); MEB; Wikipédia.

A Cebeci városrészbe az Ankaray vonallal érkezhet, majd a Dikimevi állomásról északra, körülbelül tíz perc sétával elérheti a Mamak Kulturális Központot. Ez az épület Egli egyik első munkája Ankarában: a Zene Tanári Képző Iskola. Az iskola 1924. szeptember 1-jén alakult, célja a középiskolák számára zene tanárokat képezni, és kezdetben a Cebeci városrészben található, egyszerű, agyagos épületekben működött. Egli 1927 és 1929 között építtette az új épületet, amely végleges otthont biztosított az ország első zeneiskolájának. A komplexum felülről nézve egy megfordított zongorára emlékeztet; az osztálytermek, a terem, a konyha, a hálószobák és a dolgozószobák egyetlen épületben kaptak helyet. Az iskola az 1930-as évek közepén akadémiává, majd az Ankara Állami Konzervatóriumává alakult, és 1938-ban új épülettel bővült. Amikor a konzervatórium 1985-ben új épületbe költözött, ez az épület a Mamak önkormányzatának székházává vált; 2005 után felújították, és kulturális központtá alakították.

Ma a központban színházterem, kiállítóhelyiség, koncertterem, könyvtár, önkormányzati konzervatórium és különböző kurzusok találhatók. Ez az egyetlen olyan iskolaépület, ahol még mindig bejárhatja Egli folyósoráin. Az épület egyszerű formája és a díszítések hiánya jól tükrözi Egli korai, racionális építészeti stílusát. Ahogy a Goethe-Institut is megjegyezte, az 1920-as évek végén Ankara városában ilyen épületet tervezni az első jelei voltak a "Nemzeti Arhitektúra" kupola- és ívhasználatától való elszakadásnak. Egli Ankara-i munkáinak listáján ez az épület a "Állami Konzervatórium" néven szerepel, és 1927-1929 között épült. Ha egy esemény zajlik a teremben, akkor érdemes bemenni; a programot az önkormányzat honlapján ellenőrizheti. Ha nappal látogat el, figyeljen a folyosókon hallható hangszerek hangjára, az épület még mindig zenét tanít.

Forrás: Goethe-Institut; Mamak önkormányzata; Ekonomim; Wikipédia.

A Kızılay állomásnál szálljon le az Ankarayról, majd a Atatürk sugárúton dél felé sétálva, a Bakanlıklar felé menjen. Az épület, melynek 248 méter hosszú, bézs színű márvány homlokzata van, Holzmeister utolsó és legnagyobb ankarai munkája. A parlament 1937-ben nemzetközi pályázatot hirdetett egy új épületre; tizennégy pályázat érkezett, és a 1938. január 28-án kihirdetett eredmények szerint a első díjat Holzmeister, a francia Albert Laprade és a magyar Alois Mezera osztozták meg, a kivitelezésre azonban Holzmeister terve nyert. Az alapkövet 1939 őszén tették le, de a második világháború és a pénzügyi nehézségek miatt a munkálatok évekre szüneteltek; 1957-ben a Bagdad Paktum csúcstalálkozóját a félkész épületben tartották. Amikor Holzmeister 1948-ban visszatért Ausztriába, a munkálatokat diákja és assziszense, Ziya Payzán folytatta. Az épület 1960-ban fejeződött, és 1961. január 6-án nyílt meg; a pályázat és a megnyitó között huszonhárom év eltelt.

Az öt emeletes, vasbeton épület külső fala márvány, a belső tér pedig harmincféle helyi márványból készült. A főbejárat öt bronzajtóval vezet a tiszteletudvarba. A közgyűlés terme 1995-ben félkör alakú amfiteátrum formájúra alakították. Holzmeister 1927 óta a Devlet Mahallesi területén alkalmazott monumentális stílusa, amely a szimmetriát, a kőburkolatot és az emelt bejáratot hangsúlyozza, itt éri el a legnagyobb mértéket. Az épület külső megjelenését kívülről is megtekintheti; a teljes homlokzatot megtekinteni a Atatürk sugárút másik oldalára kell átmennie. Ha a belső teret is szeretné látni, a parlament minden hónap első szombatján nyílt napokat tart: nincs szükség előzetes bejelentkezésre, a Dikmen kapun keresztül, érvényes személyazonosítóval lehet látogatói igazolványt szerezni és bejutni; a közgyűlés üléseinek, a költségvetési viták és a hivatalos ünnepek idején azonban nem biztosított a kalauz. A nyitva tartás pontos időpontjai a tbmm.gov.tr weboldalon találhatók.

Forrás: TBMM nyílt napok oldala; SALT; Goethe-Institut; Wikipédia.

A Kızılay állomásról szálljon fel az Ankarayra, majd a Bahçelievler megállónál szálljon le. Amikor Jansen megnyerte a 1928-as pályázatot, Ankara városának tervezése volt a feladata, melynek során a várost 300 ezer lakosra kellett terveznie. A tervezés során a minisztériumok központját Újvárosba helyezte, a várostörténelmi központját zöld területekkel övezte, az Atatürk sugárutat pedig a város fő tengelyévé tette. A tervet 1932. július 23-án jóváhagyták. Bahçelievler pedig ezen terv legkonkrétabb lakóövezeti megvalósítása. 1934-35-ben a magas rangú köztisztviselők által alapított építőipari szövetkezet volt Törökország első ilyen szervezete. Jansen javaslatára a város nyugati részén, a korabeli városi határvonalon kívül, az Abdi Paşa farm területét választották. Jansen elkészítette a települési tervet és az épület típusokat is: körülbelül 350, egy-két emeletes ház, melyek elő- és hátsó kerttel rendelkeztek, három sor akácfával körbevett zöld területek, valamint egy iskola, piac, klub és könyvtár a központban. Az eredeti tervben az egy-, iker- és sorházak egyenletes arányban voltak elhelyezve, de a tagok inkább önálló házakat kívántak a kertekben, ezért a helyi építészek a tervet ennek megfelelően módosították. Az iskola 1945-ben épült.

Ma a 7. utca, azaz az Aszsgabat sugárút, a korábbi kertváros főutcája. Ahogy a Goethe-Institut is írja, a kertvárosi házak idővel lebontásra kerültek, és magas lakóépületek helyezték el őket; Jansen által tervezett házakból mindössze néhány maradt meg. Sétálva a sugárúton, figyeljen a telkek szélességére, az utcák mentén sorakozó fákra és a sarkokon található kerítésekre; a terv nyomai még mindig láthatók a városi szerkezetben. A MİMDAP által idézett Jansen elve, miszerint "Ankara soha nem lehet iparváros", itt nyeri el a jelentőségét: a munkáslakónegyed külön volt, és egyszerűbben volt tervezve, míg a köztisztviselői lakónegyed zöld területekkel volt övezve. Fejezze be az utat itt, egy kertváros járdáján.

Forrás: Goethe-Institut (Jansen, Bahçelievler, Városépítési Terv); MİMDAP; Wikipédia (Jansen Terve).