Egy nap a Kızılcahamam és Çamlıdere geológiai parkjában.

A látogatás itt kezdődik azért, mert a bazalt oszlopok, a kőszilárdult fa és a forróvíz okait először a táblákból értjük meg, majd a terepen tapasztaljuk meg. A Kızılcahamam önkormányzatának múzeuma a városközpontban, az Akçay városrészben található. Az épület kétszintes. A földszinten tizenkét vitrin található, amelyek az Anatólia kialakulását, a vulkanizmust, a geológiai időskálát és azt mutatják be, hogyan alakulhatott kőszilárdult fává egy fa; itt találhatók a 23 millió éves kőszilárdult fa példányok. A felső szinten tizenöt vitrin mutatja be a geopark állomásait: a Pelitçik és Yahşihan fosszilis erdőit, a Güvem-Beşkonak tó üledékeit, a diatomékat és a bazalt oszlopokat. Van itt mikroszkópokkal felszerelt asztal, filmek és interaktív játékok is; ha gyerekekkel jön, érdemes az első fél órát itt eltölteni, mert a terepen így nagyobb türelemmel tud majd szemlélődni.

Amit érdemes megnézni, az a vitrinekben található fa-metszetek. A növekedési gyűrűk és az erezet a kőfelületen olvasható; a Pelitck-ben ugyanezt a struktúrát helyben is láthatja, de ott nem olyan kényelmes a közelről való megfigyelés, mint itt. A táblákon említett három vulkanikus korszak a nap folyamán újra és újra felbukkan; jegyezze fel, melyik állomás mely korszakhoz tartozik, mert a terepen a kőzetek színe és textúrája ehhez a sorrendhez igazodik.

A látogatás időpontjai és az árakért nézze meg az önkormányzat weboldalát. Mivel a múzeum a városközpontban található, innen néhány perc alatt eljuthat a Soğuksuhoz; a nemzeti park bejárata közvetlenül a város felett található. Ez az utolsó lehetőség a délutáni szünetre és az üzemanyag feltöltésére Kızılcahamamban, mivel a Güvem felé vezető úton kevesebb lehetőség van.

Forrás: Kızılcahamam önkormányzata, Geopark Múzeum oldala; Wikipédia, Kızılcahamam-Çamlıdere Geopark.

A Kızılcahamam városától nem messze található Soğuksu Nemzeti Park, melyet 1959. február 19-én nyilvánítottak nemzeti parknak, így Törökország második nemzeti parkja. A 1187 hektáros terület 1030 méterről közel 1780 méteres csúcsokig emelkedik; a legmagasabb pontok az Arhut és a Tolubelen csúcsok. A park azon a területen található, ahol az Anatóliai-felföld pusztai területe átfordul az Észak-Anatóliai erdőkbe: a domináns fafaj a borovik, de megtalálható még fenyő és lucfenyő is. Itt 428 különböző növényfaj él, ebből 50 endemikus; a Kızılcahamam vörös hegyharang is ezek közé tartozik.

A geológiai útvonalon ezen a megállónak két fő célja van. Az első a kőzet: a park teljes egészében vulkanikus kőzetekből áll, andezitből, bazaltból, tufból és aglomerátumból. A második a fa: a Kuzcapınar és Uzunkavak közötti területen, mintegy ezer négyzetméteren, szilíciummal átitatott faanyag található; a kutatások szerint ezek a maradványok 10 és 15 millió év közöttiek. Mielőtt a Pelitçikhez mennének, itt egy rövid bepillantást kaphatnak a fosszilis erdőbe.

Érdemes felnézni az égbe is. A parkban körülbelül 160 madárfaj él; a veszélyeztetett fekete sasok 30-35 egyede itt fészkel. A reggeli órákban a termálvizek felett lebegő, hatalmas, fekete árnyékot nem nehéz észrevenni, egy távcső hasznos lehet. A túraútvonalak összesen 16 kilométer hosszúak; vannak jelzett túraútvonalak és kerékpárutak, a látogatóközpontban térképet kaphatnak. Piknikasztalok, tűzhelyek és táborhelyek találhatók a főbejárat környékén; a park területének 70%-a védett terület, ezért a kijelölt útról nem szabad letérni. A belépés díjköteles, a pontos díj és nyitvatartásért tekintse meg a nemzeti park weboldalát. Ha két órát szánnak rá, egy teljes útvonalon végig tudnak haladni, és megtekinthetik a szilíciummal átitatott fák.

Forrás: Kızılcahamam Kormányzóság, Soğuksu Nemzeti Park; Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium 9. Régió Igazgatósága; Wikipédia.

Kızılcahamamból a Güvem-Çerkeş úton elhagyva, és 18 kilométert megtéve, a Güvemtől körülbelül 2 kilométerre érkezik Seyhamam városrészhez. A fürdőt a nevét adó geológiai park egyik fontos pontja: a forró víz egy olyan helyen tör fel, ahol két, észak-déli és kelet-nyugati irányú törés metszi egymást. A környék összes forró vize ugyanannak a vulkanikus rendszernek az eredménye; a láva milliók évvel ezelőtt kihűlt, de a mélyben lévő hő még mindig felmelegíti a vizet, és a törések mentén a felszínre nyomja. A bazalt oszlopok jelenléte nem véletlen, mindkettő ugyanannak a törésvonalnak a terméke.

Kızılcahamam fürdőhagyományai a római korra nyúlnak vissza; a városközpontban található római fürdő romjai ennek a bizonyítékai. Egy legenda szerint a város nevét onnan kapta, hogy Timur 1402-ben az Ankarai csata után itt mosakodott, és meglepődött a forró vízre. A Sey Hamam fürdőt a helyi önkormányzat szerint az különbözteti meg a többitől, hogy a víz egy természetes medencében gyűlik össze. A létesítményeket a 1943-as Çerkeş földrengés megrongálta, majd felújították és újra megnyitották.

Szánjon rá egy órát: vagy fürödjön a vízben, vagy csak sétáljon át a falu, és nézze meg, ahonnan a forrás felszínre tör, és a gőzt. Ha fürdeni szeretne, érdeklődjön a helyi önkormányzatnál a jelenlegi állapotokkal és a nyitvatartással kapcsolatban, vigyen magával törölközőt és papucsot, és ne tartózkodjon túl sokáig a fürdővízben. Ha van idő, menjen még néhány kilométerrel tovább ugyanazon az úton: a Güvemet elhagyva, a Fındıklı Mahallesi mellett található szorosban láthatók a Beşkonak bazalt oszlopai, amelyek a 20-25 millió évvel ezelőtt lehűlt láva hatoldalú prizmákba oszló formái; a helyiek "szappan köveinek" nevezik őket, mert a formájuk a szappanra emlékeztet. Ez nem egy hivatalos megállóhely, csak egy rövid megfigyelés: álljon meg az úton, ne akadályozza a forgalmat, ne vegyen el köveket vagy fosszíliákat, majd térjen vissza Kızılcahamamba.

Forrás: Kızılcahamam önkormányzata, Seyhamamı történelmi fürdője; Kızılcahamam járási hivatal, geológiai park megállóhelyei, fürdők és a Beşkonak bazalt oszlopai.

A délutáni órákban visszatérjen Kızılcahamam városába, majd a Çamlıdere irányába menjen. A városközponttól délnyugatra, a Pelitçik és Yahşihan között található területen, egy 3 hektáros terület elsőfokú védelmi zónának minősül. Ez a geopark leghíresebb geológiai lelőhelye: a lejtőn láthatóak a fák kövesedett maradványai, amelyek gyökerei, szárai és ágai egyaránt kővé váltak. A geológusok szerint ez az erdő a korai miocén korszakból származik, körülbelül 23 és 15 millió évvel ezelőtt. Egy vegyes erdő volt, amelyet elsősorban fenyő és bükk fák alkottak, a hivatalos oldalak szerint pedig tiszafák is szerepeltek. A szilicifikáció vulkanikus tavakban, a szilikátban gazdag vízben kezdődött: a szilikát részecskék lerakódtak a fák sejtfalain és ereiben, majd a későbbi vulkanikus kitörések hamuja mindent befedett, és több millió évig megőrzött. A ma látható gyűrűk és erek nem a fa maga, hanem a fa helyét átvevő szilícium és opál.

A kövesedett maradványok egy 250-300 méteres sávban koncentrálnak. A Geológusok Kamarájának és a MTA szakértői szerint, ha tudományos ásatásokat végeznek, a fák teljes gyökér- és tőzegrendszere feltárható lesz, és a terület egy nyílt szabadtéri múzeumként funkcionálhat. A területre vonatkozóan egy tájrendezési és látogatóközpont projektet készítettek el. Mielőtt elindulna, azonban érdemes a Çamlıdere járási hivatalától tájékozódni a belépési feltételekről és arról, hogy szükséges-e idegenvezető, mivel a védett területen a szabad mozgás nem mindig lehetséges. Semmilyen darabot ne mozgasson el, és ne lépjen rá.

Emlékezzen a múzeumban látott tőzegmetszetre: itt ugyanolyan szövet látható, de egy sártakaró lejtőn, és sokkal nagyobb méretben. A Çamlıdere központjában ugyanezekből a geológiai képződményekből származó anyagokat ékszerek, dísztárgyak és ajándéktárgyak készítésére használják. A fosszilis erdőből visszatérve Çamlıdere felé, 15 kilométerre található a Çamkoru.

Források: Çamlıdere járási hivatal; Atabey és Saraç, JMO; Gürgen és Çiçek 2009, DergiPark; Wikipédia, Pelitçik.

A napot a régi Ankarai-Bolu országút mentén található Çamkoru területén fejezze be. Çamlıderéhez 15, Kızılcahamamhoz 38, Ankarához 110, Geredéhez pedig 50 kilométerre található. A 2008. április 9-én kijelölt, körülbelül 220 hektáros természetvédelmi terület az ország 23. természetvédelmi területének számít. A régi országút két részre osztja a területet: az egyik oldalon közép- és idősödő borovér- és fenyőerdő található, a másik oldalon pedig erdőbeli tisztások és a Çamkoru-tó. A növényzet a sztyepp és az északi erdő átmeneti övére jellemző: itt találhatók borovér- és tölgyfák, reménytelen nyárfa, kőris, lucfenyő és öttüs-fű bokrok.

A tervezett tevékenység: séta. A tó körüli terület és az erdőben található ösvények sík és rövidek; ideális a lábak nyújtására egy nap után, amelyet autóban és lejtős terepen töltöttünk. A tóban pisztrángok élnek; reggel és este a part mentén láthatók a felbukkanó halak. A parkban egy szarvasnevelő telep található, ahol a szarvasokat a természetbe való visszatelepítés céljából nevelik; a kerítést távolról láthatja, ne közelítse meg. Farkasok, rókák, szarvasok és vaddisznók is élnek a területen, ezért ne menjen sötétedés után az erdőbe.

Létesítmények: Természetvédelmi oktatóközpont, kávézó, strandröplabda-pálya, WC-k és egy bejárati ellenőrző pont. Lehetőség van sátrazásra; a Nemzeti Oktatási Minisztérium ifjúsági tábora is található a területen. A belépés díjköteles, a pontos ár a helyi igazgatóság weboldalán található. Nyári esték hűvösek, ezért vigyen magával egy réteg plusz ruhát. Visszatérve, vagy a régi úton haladjon tovább Kızılcahamam felé, majd csatlakozzon a D750-re, vagy a Gerede irányából lépjen fel az autópályára; mindkét esetben induljon útnak napfényben.

Forrás: A Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium 9. Igazgatósága, Çamkoru Természetvédelmi Terület; Wikipédia.