Bornovában: a villától a múzeig, a Levanten sugárúttól a kampuszig.

A Bornova metróállomásról indulva, észak felé, a Mustafa Kemal sugárúton haladva kezdjük a sétát. A sugárúton számos villa magas kerítései vonzzák a figyelmet; a Paterson-villa a legnagyobb ezek közül, és a falai mögött több mint 25 ezer négyzetméteres kert rejtőzik. A villát 1859-ben egy skót kereskedő, John Paterson kezdte építtetni; a család gabonakereskedelem, mezőgazdasági termékek exportja és krómbányászat területén tevékenykedett. A szobák angliából importált kandallókkal és bútorokkal voltak berendezve, és ismert, hogy hatvan alkalmazott dolgozott a házban. Az épületnek 38 szobája volt, anyagának nagy része Európából és Angliából származott, és a homlokzatot a tulajdonosok hétszer változtatták meg. Korábban a kert 133 hektár nagyságú volt; lovakat, állatokat, üvegházat és mezőgazdasági területeket tartottak benne. Ma a villához tartozó terület 25 400 négyzetméter, ami a korábbi terület kevesebb mint egyötödét jelenti. Ez a szám azt mutatja, hogy a falak mentén sétálva milyen kis területet láthatunk. A villa régóta felújítás alatt áll, ezért a megálló külső részéből kell megfigyelni. A bejárattól balra egy háromszintes toronyépület és a főépület látható; a 2016 végén megkezdett munkák során először a toronyépületet és annak belső részét, majd a főépület rekonstrukcióját tervezték. A munkák első szakaszában az épülethez később hozzáépített, eredetihez nem tartozó részek nagy része eltűnt. A kertben régészeti feltárások során három melléképületet, két szökőkútas díszmedencét és egy ciszternát találtak, amelyeket szintén beépítettek a tervekbe. Mivel a felújítás befejezésének időpontja többször is eltolódott, érdemes előre tájékozódni, hogy be lehet-e lépni; ha nem, akkor is a homlokzat és a kerítés elegendő látnivalót nyújt. Az épület története érdemes tudatosulni, amikor a sugárúton sétálunk. A villa 1960-ig lakóházként szolgált, majd az évtizedek során különböző célokra használták, például irodaként, lakásként és gyárként, és a homlokzat változásai ezeknek a változásoknak a nyomai. A család 1963-ban Angliába költözött, a villa körülbelül öt évig a NATO személyzetének irodájául szolgált, majd 1973-ban egy részét lebontották, és szőnyeggyárrá alakították. 1978-ban államosították, 1986-ban egy tűzvész tönkretette a fő bejáratot, majd 1991-ben a Kulturális és Turizmus Minisztérium indította el az első felúj A közúton látható többi kerítést is gyakran ugyanazon korszakból származó villák kerítették, így Bornova utcáin érezhető a mediterrán jelleg. Forrás: Wikipédia, Paterson-villa; BirGün, a Paterson-villa felújítása.

A Gençlik utca egy íves, kőkapuja fogadja a látogatót. A kapu két oldalán található kőpadok a Bornova-i paloták hagyományos ülőhelyei, és a palota egyik legrégebbi része, amely a kertre néz. Tavasszal a kapu felett lila szőlő mászik, és ha korán érkezik, mind a virágokat, mind a csendes kertet megcsodálhatja. A Mattheys-palotát valószínűleg 1780-ban építették, bár egyes források 1860-at említenek, mivel a palota a 19. század közepén jelentős átalakításon esett át. Hosszú ideig a Wood-Paterson házként ismerték, majd John Maltas nyári otthonává vált, és 1840-ben lánya, Eugenie Wood tulajdonába került. Eugenie lánya, Hortense Wood festő, költő és zeneszerző volt, aki zongorát tanult Franz Liszt-től, és 1922. szeptember 16-án Mustafa Kemal Paşát fogadta ebben a házban. Aznap a vendégek között voltak Fevzi, İsmet és Asım pasa, valamint Halide Edip is; a látogatás során Hortense unokaöccével, Fernand de Cramerrel sakkozott. Liszt a palota "Kairó szobájában" található zongorán is játszott. Tony Mattheys, aki a palota mai nevét adta, Renee Steinbüchel és Sonia Whittall apja volt, akik a palota következő tulajdonosai voltak. 2018-ban a palota a gyermekeiktől került át egy befektetőhöz, aki elindította a felújítását. A palota, köszönhetően a kőből épült kerítésének és az íves kapujának, az egyik kevés fennmaradt Bornova-i palota, amely a 2000-es évekig is megőrizte eredeti formáját. A látogatás során először a kertet érdemes megtekinteni. A Bornova-i palotákat egy különleges bejárattal lehet megközelíteni, a kert pedig ugyanolyan fontos része volt a palotának, mint maga az épület, és a kert jellegzetes növényei a ciprusfák. A kertben egy mini golfpályát építettek, amely a 1970-ben bezárt Bornova Golfklub emlékére készült, és minden egyes pályán egy Verda Sipahi kerámia művész által készített Bornova-i palota makettje és egy a palotát ábrázoló szimbólum található. Itt található a korábban kívülről megtekintett Paterson-palota makettje is, így a látogatás első része itt tekinthető meg. A Mattheys-pálya szimbóluma természetesen az íves kapu. A belső térben 16-tól a 19. századig készített anatóliai szőnyegek láthatók, melyek a híres Arkas szőnyeggyűjtemésből kerültek ide. Ezek a Nyugat- és Közép-Anatóliában készült darabok a gyűjtemény több mint harminc éves A kijáratnál forduljon jobbra a Gençlik Caddesi felé, és sétáljon néhány száz métert. Amikor elérkezik az anglikán templomhoz, akkor már a La Fontaine palotához érkezett. Forrás: Wikipédia, Mattheys palota; Visit İzmir, Arkas Sanat Bornova.

A La Fontaine-kastélyt két szomszédjével együtt érdemes megtekinteni: szemben az anglikán templom, mellette az angol Edwards család által 1880-ban épített Murat-kastély található. Ez a három épület Bornova levantine lakónegyedének központját képezte, és nem messze, az Ege Egyetem rektori épületeként működő nagyméretű ház is ugyanennek a családnak volt tulajdona. A kastély első tulajdonosaként a nyilvántartásokban James La Fontaine szerepel, aki Charlton Whittall unokája volt, aki 1836-ban vásárolta meg a nagyméretű házat. Az Ege Egyetem nyilvántartásai szerint a La Fontaine család svájci származású angol család volt, és a kastély a 20. század elején került a birtokukba. A szemközti anglikán templom a Szent Mária Magdolna nevét viseli. A nagyméretű ház eredetileg a 18. század elején holland szerzetesek számára épült kolostorként; 1948-ban államosították, és ma már új épületekkel bővítve a rektori épületként funkcionál. Az építés dátuma és az építész neve ismeretlen; ez a bizonytalanság is sokat elmond a kastélyról, mivel, akárcsak Bornovában számos más kastély, ez is egy bővítés során kialakított épület. Először a homlokzatot nézzük a szemben lévő járdáról. Az épület egy pince és két szintből áll, a két szint jól elkülöníthető, és a második szinten egy vasöntvény balkon néz az utcára. A fő bejárat egy íves kapuval kiemelt, a homlokzat letisztult, és ha összehasonlítjuk a szomszédos Murat-kastéllyal, láthatjuk, hogy a két épület különböző stílusokat képvisel. A balkon vasmunkáit a délutáni fényben érdemes fényképezni, mert reggel a homlokzat árnyékban marad. A kastély története rövid, de jól tükrözi Bornova 20. századi történetét. James La Fontaine halála után a ház a feleségére, Clara-ra és a gyerekeire szállt, 1941-ben Clara unokája, Ruby Gladys Whittall vásárolta meg a családtól, majd 1963-ban az Ege Egyetem átvette az épületet, amelyre épületigényük miatt szükségük volt. 1975-ig az egyetem építési részlege működött itt, majd sorrendben a vakok iskolája, a gendarmerie és a tüzér alakulatok, valamint a közegészségügyi intézet használták. 1996-ban az egyetem visszanyerte az épületet, és egy ideig a Társadalomtudományi Intézet és a Pedagógusképző Kar dékáni irodájának helyszíne volt. 2010-ban felújították, és azóta az Ege Egyetem Atatürk-elvek és forradalomtörté A régen a Whittall-település része volt a Kuyulu Ev, egykor Bornova brit közösségének klubépülete, ma pedig egy női kérdézetekkel foglalkozó kutatóközpont. A következő megállóhoz való eljutáshoz lépjen be a kampusz kapuján, és kövesse a járdát délnyugati irányba; a Sirkehane épületének téglafalai körülbelül tíz perc múlva fogják fogadni a zöld terület közepén. Forrás: Wikipédia, La Fontaine-kastély; Visit İzmir, La Fontaine-kastély; Ege Egyetem kastélyai.

A Sirkehane nevét az 1960-as évektől kapta. Az épület hátsó része a mezőgazdasági kar élelmiszer- és fermentációs technológia tanszékének laboratóriuma volt, ahol ecetet és savanyúságot készítettek, míg az előtere lakóépületként szolgált. Az épület a 19. század végén, a 20. század elején épült. Bár sok kutatás folyt, az első tulajdonosokról nem találtak információt. 1943-ban államosították, majd 1990-ben cserével került az Ege Egyetem tulajdonába. Az épület a 1990-es évekig lakóépületként is funkcionált. Az egyetem nyilvántartásai szerint a felújítási projektet 2007-ben tervezték elindítani. A nagyrészt lepusztult épületet felújították, és 2010. június 22-én fejezték be a munkálatokat. Azon év novemberében a kulturális minisztérium jóváhagyásával különleges múzeum státuszt kapott. A felújítás befejezése után az épület először az "Ege Egyetem Balkáni és Anatóliai Ruházat Múzeuma" néven nyílt meg, az "Etnográfiai Múzeum" elnevezést később kapta. A névben szereplő "ruha" utalás a gyűjtemény központi elemét jelzi; a kiállított 2499 tárgy közül 2100 ruha. A kőből és téglából épített homlokzat, valamint a kert a mediterrán stílusú villák díszített homlokzatait követően kellemes kontrasztot nyújt; a campus közepén egy vidéki házként funkcionál. A látogatás napjait, időpontjait és a belépési feltételeket érdemes előzetesen ellenőrizni az egyetem múzeumának weboldalán. A múzeumban 2100 hagyományos ruha, 110 népi hangszer, valamint ékszerek, kiegészítők, fegyverek, ládikák és szekrények, összesen 2499 tárgy található. A látogatást érdemes a ruhagyűjteménnyel kezdeni; a térségek szerint csoportosított ruhák megtekintése bemutatja a különböző stílusok különbségeit, és tájékoztat a Balkánról az Égei-tenger felé vezető migrációs útvonalakról. A második lépésként a népi hangszerekkel foglalkozhat; a 110 hangszer, a vonósoktól a billentyűs hangszerekig, fontos forrása a néptánc- és népzenei kutatásoknak, és a múzeum eredeti céljának is része. A harmadik rész a násznép otthona, és ez a legnépszerűbb része a látogatóknak. A hagyományos izmiri ház környezetében a 19. századi esküvői szokásokat mutatják be; a vőlegény lányának sminkje, a menyasszony nászajándékainak ki Az egyetem által felújított egyik villa, amelyet a francia Pandespanian család építtetett 1880-ban, kávézóként és étteremként szolgálja ki a hallgatókat és az alkalmazottakat; a ebédidőre való helyszínt a campus alkalmazottainál tudjátok megkérdezni. A múzeum épülete ma még mindig leginkább a "Sirkehane" néven ismert, ezért érdemes ezt a nevet használni, ha a campuson tájékozódást kértek. A következő megállóhoz, hogy eljussatok a campus nyugati bejáratánál, a Bornova állomás irányába kell menni. A Aşık Veysel rekreációs terület bejáratához körülbelül húsz perc sétára van; ha fáradtok, az egyetemi rektori épületnél induló buszokkal is eljuthattok oda. Forrás: Ege Egyetem, Etnográfiai Múzeum; Visit İzmir, Sirkehane; Ege Egyetem villái.

A tranzit útvonal utolsó megállója nem egy épület, hanem egy hely, ahol lélegezhetünk. Az Aşık Veysel kikötő 231 ezer négyzetméteres park, amelynek építése 2008-ban kezdődött, és 2010. szeptember 25-én nyitották meg az Izmiri Városközösség. Azóta Bornova legnagyobb zöldterülete. A park nevét Aşık Veysel népzenészről kapta; a valódi neve Veysel Şatıroğlu volt, és 1894-ben született Sivas város Sharkishla kerületének Sivrialan nevű falujában. Hét éves korában kanyarban elvesztette a látását. Apja egy bağlama nevű hangszerrel szerezte számára a szórakozást, amellyel először más népzenészek dalait játszotta. 1930-ban Sivasban, Ahmet Kutsi Tecer által szervezett költőesteken kezdett ismertté válni, majd egy időben tanított népzenét a falusi iskolákban. A "Uzun İnce Bir Yoldayım", "Dostlar Beni Hatırlasın" és "Kara Toprak" című dalai a legismertebbek. 2023-ban, a halálának ötvenedik évfordulóján, Törökországban Aşık Veysel évének nyilvánították. A paloták magas falai után a táj hirtelen kitárul. A park főbejárata felől indulva, először a jobbra vezető sétányt kövessük, és így jutunk el a 1500 négyzetméteres mesterséges tóhoz. A tó körüli amfiteátrum lépcsői a park legjobb helyei a pihenéshez; délután a napfény a vízen tükröződik, és innen lehet a legjobb képeket készíteni a tóról. A tótól tovább haladva, a park déli részére jutunk, ahol található a 12 ezer négyzetméteres jégpálya és a fél-olimpiai úszómedence. Az úszómedence a legújabb, 2019-ben kezdődött, és 2021-ben nyitották meg; mindkettő zárt tér, a használati feltételeket és nyitvatartást a városközösség honlapján találhatjuk meg. A sportpályák egymás mellett helyezkednek el: három kosárlabda pálya, két teniszpálya és egy mini futballpálya található itt. Ha labdát hoztunk, előfordulhat, hogy várnunk kell. Három külön gyermekjátszótér található a park különböző részein; ha gyerekekkel érkezünk, válasszuk a tóhoz legközelebbire. A park északi részén található Izmir legnagyobb szabadtéri színpada, amely 5000 néző befogadására alkalmas. Az amfiteátrum ülései, a színpad tete és a környező növényzetet 2026 nyarán újították fel, és a 5200 ülőhely mindegyike új lett. Az Izmir Kültür AŞ által üzemeltetett színpadon nyáron koncertek zajlan Az autóval érkezők számára parkoló is rendelkezésre áll, de mivel a területet metróval lehet elérni, valószínűleg nincs szükség rá. Naplemente idején térjen vissza az amfiteátrum lépcsőihez, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tavarra és a mögötte álló fákra, így tökéletes hely a nap utolsó fotóinak készítéséhez. A parkból a déli bejárattal távozzon, és sétáljon a Bornova metróállomásig; onnan az M1 vonalon közvetlenül eljuthat Konakba és Üçyolba. Forrás: Wikipédia, Aşık Veysel Rekreációs Terület; Wikipédia, Aşık Veysel; Karar, szabadtéri színház felújítása.