Az Ulus İşhan épületétől az Atakule toronyig: Ankara modern építészete.

A metróból kilépve, a tér délkeleti részén találkozik az alacsony épületekkel, amelyek mögött a magas, prizmatikus torony emelkedik: az Ulus İşhanı. A nyugdíjalap 1952. augusztus 10. és 1953. február 9. között versenykiírást tett közzé mind az épület, mind a tér tervezésére; a nyertesek Orhan Bozkurt, Orhan Bolak és Gazanfer Beken voltak. Az építkezés 1955-ben kezdődött; az udvarokra néző alacsony épületek 1960-ban kerültek átadásra, a magasabb épület pedig 1963-ban fejeződött. Az épület hét blokkból áll, amelyek két udvart ölelnek körül; az alumínium keretek, a nagyméretű üvegfelületek és a markáns, prizmatikus formák a törökországban a modernizmus korai példái közé tartoznak. A kulturális inventár azt állítja, hogy ez az épület az isztambuli Hilton Hotel ankarai megfelelője. A tér igazán egy teré vált a 1927-ben épült győzelmi emlékművel együtt, és ezt a versenyterv valósította meg.

Ma a magasabb épület a Ifjúsági és Sport Minisztérium székháza, az alacsonyabb épületek pedig piacként működnek; sétáljon be az udvarokra, és nézze meg, hogyan nyílnak a blokkok egymásra, valamint a térre néző homlokzatán található üzletek sorát. Ahhoz, hogy a tornyot teljes pompájában láthassa, lépjen át a tér másik oldalára. A sugárút másik sarkán található volt a 100. Év Piac, amelyet 1967-es versenyen adtak oda Semra és Orhan Dikelleknek, és amelyet 1981-ben fejezték be; 2020-ban bezárták, majd 2022-23-ban lebontották. A három modern piac közül, amelyek körülvették az Ulus teret, már csak egy maradt; ezért az Ulus İşhanı nem csupán egy épület, hanem a tér modern rétegének egyik utolsó tanúja. Jöjjön korán reggel, amikor a piac még zárva van, és az udvarok csendesek; ekkor a tömeg nélkül is megcsodálhatja az épület formáit. A tér északkeleti részén található a Sümerbank épülete, amely 1938-ban épült, és a korábbi generáció építészeti stílusát képviseli; így egyetlen pillantással összehasonlíthatja a két generációt.

Forrás: Kulturális inventár; Wikipédia (Ulus İş Hanı, 100. Év Piac, Sümerbank központi épülete).

A Sihhiye állomásra érkezhet metróval, vagy a sugárúton sétálva. A Török Történelem Intézete (Türk Tarih Kurumu) a Hacettepe városrészben található, a Kızılay Caddesi 1. szám alatt, közvetlenül a sugárút mögött. Turgut Cansever és Ertur Yener tervezték, a nyomdaépület 1955-ben készült el, a központi épület terve 1961-ben fejeződött, az építkezés 1962-ben kezdődött és 1966-ban fejeződött be, az intézet pedig 1967-ben költözött ide. Az épület 1980-ban elnyerte az Aga Khan Építészeti Díj első kiírásának egyik fődíját; a zsűri a modern építési technológiát a hagyományos fogalmakkal és elvekkel ötvöző építészeti megoldásként értékelte. A díj leírása szerint az épület szíve egy háromszintes, fentről világított udvar, amely az oszmán medresék belső elrendezését idézi, és a fő funkciók ezen az udvaron belül helyezkednek el. Az alumínium ablakokat fa rácsokkal kombinálták, a fény szabályozásával pedig az udvar közösségi jellegét, a környező szobák zárt karakterét hangsúlyozták. A külső részben ankarai kő adja az épület masszív megjelenését.

A földszinten konferenciaterem és könyvtárak találhatók, a felső szinteken pedig könyvtár, olvasótermek és irodák. A könyvtár 1931-ben, az intézettel együtt jött létre, és egy specializált könyvtár a török történelem területén; oktatók, posztgraduális hallgatók és független kutatók vehetik igénybe, a regisztrációhoz hallgatói igazolvány szükséges, azonban a könyvek nem kölcsönözhetők. Ha nem kutató, akkor az épületet a Kızılay Caddesi felől, valamint a nyomda és a központi épület közötti közösségi udvarból megtekintheti; figyelje a fa rácsok ritmusát és a kő tömegét. Az épület karakterét sértő beavatkozások után 2014-ben védetté nyilvánították és felújították. Cansever épülete a modern építészet egy másik irányát mutatja, a sorban álló üveg- és alumíniumépületek mellett: egy olyan utat, amely a modern technikát a helyi anyagokkal és az udvar hagyományával ötvözi.

Forrás: Aga Khan Award for Architecture; Kulturális inventárium; AYK (TTK Könyvtár); GZT; ttk.gov.tr.

Amikor a Kızılay térre érkezik, az Atatürk sugárúton, a 117. szám alatt található, üvegfalú épület, az Emek İşhanı; 2015 óta hivatalos neve Kahramanlar Üzleti Központ. Enver Tokay és İlhan Tayman tervezte, a statikai számításokat Yusuf Berdan készítette; nyugdíjasok számára jövedelmet termelő ingatlanként épült. A Wikipédia 1959-65-re teszi az építés éveit, az "Ankarában nyomot hagyó építészek" projekt pedig 1958-ban indult. 24 emeletes, 76 méter magas; befejezésekor a város legmagasabb épülete volt, és a törökországban alkalmazott első felhőkarcolóként tekintik, valamint az üvegfalas homlokzat első alkalmazásának egyike. A tervezési inspiráció egyértelmű: a New York-i Lever House és az Egyesült Nemzetek Szervezete székhelye, azaz egy alacsony alapra épülő, vékony, téglalap alakú torony. Az épület alapját és a sugárúthoz néző, keskeny homlokzatát a Güvenparkból nézve láthatja teljes egészében.

Az épületet 2006. március 8-án privatizáció keretében adták el, és 2015-ben változtatták meg a nevét; mivel magántulajdon, beljebb nem lehet bemenni, csak a homlokzatát lehet a járdáról megtekinteni. Ez az épület szerepel a Műszaki Tudósok Kamarájának listáján, amely az alapítása óta épült ötven jelentős építményt sorolja fel. Tokay más ankarai munkái is ebben a stílusban készültek: 1955-ben a Politikatudományi Kar bővítése, 1958-ban Behruz Çinici és Teoman Doruk közreműködésével a Vízügyi Minisztérium központi épülete. A Kızılay tér 1930-as években készült Jansen-terve alacsony, kertvárosi épületeket képzelt el; az Emek İşhanı volt az első magas épület a téren, és meghatározta a későbbi, magasabb épületek méretét. A téren lévő forgalom és reklámtáblák között nézze meg, milyen vékony és szabályos a torony; a legjobb perspektíva a Güvenpark fáit a háttérbe helyező széles látószögű felvétel.

Forrás: "Ankarában nyomot hagyó építészek"; Wikipédia (Kahramanlar Üzleti Központ); Wikipedia (Kahramanlar Business Center).

A sugárúton haladjon dél felé, a Minisztériumok felé; a Parlament közvetlen szomszédságában található a Nagy Ankarai Hotel, egy magas épület, amely tömegével a sugárútra néz. Az épületet a nyugdíjalap beruházásával tervezték 1960-ban Marc Joseph Saugey svájci és Yüksel Okan által, az építkezés 1960 és 1966 között zajlott; a tervezést a S.E.H.E.G. cég, az építést pedig az Emek İnşaat végezte. A 22 emeletes és három pince szintből álló épület 67,66 méter magas, 194 szobával rendelkezik; 1966-os megnyitása óta 1986-ig Ankara egyetlen ötcsillagos szállodája volt. A Wikipédia az épületet a 1960-as évek török építészetének egyik legfontosabb példájának, valamint az országban alkalmazott modernizmus egyik kiemelkedő alkotásának tartja. Az eredeti homlokzat karakterét alumínium napellenzők adták; a fordított gerendarendszernek köszönhetően a homlokzat gerendák nélküli és letisztult megjelenést kapott.

2005-ben privatizálták, és egy nagyszabású felújításon esett át; a szakmai szervezetek tiltakozást emeltek a belső tér átalakítása és a napellenzők helyére szerelt kékfém homlokzat ellen. Az épület 2009-ben újranyitott, és ma is szállodaként működik; kívülről látható, mint egy szállodai létesítmény. A járdáról nézve, képzelje el a 1960-as évek képeit: a látható homlokzat a felújítás eredménye, de az épület tömegének törékeny geometriája és a talajra támaszkodó megjelenése Saugey és Okan munkásságának köszönhető. A sugárút másik oldalán, a Parlament travertén homlokzata és a szálloda üveg- és fém homlokzata egyaránt látható egyetlen képben; ez a sarok, ahol egy 1938-ban megrendezett verseny győztese és egy 1960-ban tervezett épület áll egymás mellett, és ez a hely Ankara építészetének húsz év alatt elért fejlődését mutatja.

Forrás: GZT Mimari; Wikipédia (Nagy Ankarai Hotel, III. Török Parlament Épülete).

A Kızılay állomásról szálljon át az Ankarayra, és utazzon el az Anadolu (Anıtkabir) állomásig; onnan gyalog, felfelé haladva érheti el az Anıtkabirt. Ez a túra az Anıtkabirrel kezdődik: ez a monumentális emlékmű egy nemzetközi verseny keretében született, melybe 1941-42-ben 49 ország vett részt. Emin Onat és Orhan Arda terve nyerte el a fődíjat, majd néhány módosítás után, 1944. október 9-én elkezdték az építést. Az építkezés 1953 októberében fejeződött be, és 1953. november 10-én nyitották meg. Az Anıtkabir a második nemzeti építészeti stílus monumentális összefoglalója: a hitit, szeldzsuk és oszmán korszakokra utaló, kőből épült, szimmetrikus és méltóságteljes építmény. A 262 méter hosszú Osztrigautca két oldalán 24 oroszlán található, melyek az oguz törzseket képviselik; tíz torony veszi körül a ceremoniális területet; a Tiszteletcsarnokban egy szimbolikus sír található, míg alatta, egy nyolcszögletes sírkamrában található Atatürk maradványai. A 750 ezer négyzetméteres területből 630 ezer négyzetméter a Békepark.

Ha ezt a leírást az útvonal többi állomásával együtt olvassa, láthatja, milyen gyorsan változott a stílus az 1950-es évek közepén: amikor az Anıtkabir elkészült 1953-ban, már befejezték az Ulus İşhan versenyét, és két évvel később alumíniummal és üveggel kezdődött az építés. A monumentális kő és a függönyfal között mindössze néhány év van. Lassan sétáljon az Osztrigautcán; nézze meg a kőburkolat fugáit, a tornyok arányait és a ceremoniális terület burkolatát, mert ebben az útvonalban a monumentum és a kőművészet a legfontosabb. Amikor felér a ceremoniális területre, nézzen hátrafelé a városra; az Anıtkabir elhelyezése a hegytetőn is a tervezés része. A látogatási idő a szezontól függ; ellenőrizze a anitkabir.tsk.tr oldalon. Szánjon időt a múzeumrészre is.

Forrás: anitkabir.tsk.tr; Wikipédia (Anıtkabir).

A Kızılay irányából indulva, az EGO vonalán menjen a Çankaya Caddesi felé; a torony a Cinnah és a Çankaya utca találkozásánál található, közvetlenül a Botanik Park mellett. A Ragıp Buluç által tervezett Atakule-t 1986 és 1989 között építették, és 1989. október 13-án, Ankara városának fővárosi státuszának 66. évfordulóján nyílt meg; a neve az "Ata" (atya) és a "kule" (torony) szavak összevonásából származik. A 125 méter magas torony felett Törökország második, Ankara első bevásárlóközpontja volt; tetején egy forgó platform és egy kilátóterasz található, a világítást Nergiz Arifoğlu tervezte. Rövid időn belül a város jelképévé vált; az 1980-as évek végére Ankara városképe szorosan összefonódott ezzel a toronnyal. Ez a túra itt ér vége, mivel az Atakule a 1950-től 1990-ig tartó modernizációs folyamat fontos része: az a korszak, amikor a beton a magasságba emelkedett, és a várost a magasból nézni egyre népszerűbb szokássá vált.

A bevásárlóközpontot 2014 után lebontották és újjáépítették, a torony megmaradt; az új komplexum 2018. október 29-én nyílt meg, és egy teraszt kapott a Botanik Park felé, valamint egy teret a bejáratnál. Ebbe a túrába a torony és a kilátóterasz a legérdekesebb: két üvegfelvonóval lehet feljutni, a teraszról pedig Ankara panorámáját és az egész napon végigjárta az utakat láthatja. Ideális, ha a naplemente előtt körülbelül fél órával megy fel; így egyszerre láthatja a város nappali és esti látványát, amikor a lámpák felgyulladnak. A kilátóterasz nyitvatartási idejéről és a belépési feltételekről az atakule.com.tr oldalon tájékozódhat. Amikor a toronyra néz, gondoljon arra a kérdésre, amelyet az Arkitera 2014-ben, amikor a bontás elkezdődött, felvetett: hogyan fog a régi torony "beszélni" az új építménnyel? A válasz ma látható a járdáról.

Források: Arkitera; A Tasarım; atakule.com.tr; Wikipédia (Atakule).