A Suluhan-tól a Hamamig: Élő kézművészet.

A Ulus metróállomásról a Anafartalar sugárútra kell lemenni; a Hacı Doğan városrészben található, a Tekneciler és a Suluhan utcák között elhelyezkedő, kőből épült szálláshely a túra első megállója. Ezt a szálláshelyet 1508 és 1511 között építtette Hasan Paşa, II. Mehmed uralkodása alatt tevékenykedő államférfi; hosszú ideig Hasanpaşa Han néven ismerték, a Suluhan nevet pedig 1688-tól kezdve jegyezték fel. A név nem véletlen: hírek szerint ez volt a korszakának egyetlen szálláshelye, ahol minden szobában tűzhely és saját vízellátás volt. Két szintből áll, két udvarral rendelkezik; az első udvar négyzetes alaprajzú, alul 30, fent 32 szoba található, a közepén egy kútépület és egy imámlőhely áll. A második udvar a istállók helye volt, ott található a fürdő.

Az oszmán időszakban itt kávé- és fonalkereskedelem folyt; Ankarában a fonal általában gyapjúfonalra utal, ami azt jelenti, hogy a lejtőn található fésűkkel dolgozó mesterek alapanyaga innen származott. Az 1920-as évek végén egy tűzvész súlyosan megrongálta a szálláshelyet, és az 1950-es évekig zöldség- és gyümölcstérként használták; 1937-ben a közelben épült az Ankara piac, az 1940-es években pedig a falához kapcsolódó egy fűtőanyag-piac is volt. A Vakıflar Általános Igazgatósága az 1980-as években eredeti állapotára restaurálta.

Manapság a Suluhan egy ünnepi piac: virágboltok, dekorációs üzletek, babaruhákat és születésnapi dekorációkat árusító boltok, kézműves és ajándéktárgy-boltok találhatók itt; a jegesek, a henna- és a násznép számára készült művirágok, a nászajándékok és a henna-anyagok itt vásárolhatók meg. Ennek a túrának a kezdőpontja éppen ez a hely, mert ez a ötszáz éves szálláshely még mindig kézműves termékek értékesítésére szolgál. Kérjük, sétáljon végig mindkét udvaron, nézzen le a felső szinten található fedett teraszokról, és álljon meg az imámlőhely mellett. Ezután menjen fel az Anafartalar sugárútra, és sétáljon körülbelül néhány száz métert a Çıkrıkçılar lejtőjének aljáig.

Forrás: Vikipedi, Suluhan; Anadolu Ajansı 2018; Güven Dinçer, İdealkent 2014.

A Anafartalar sugárútról elágazó, a városhoz vezető, kétszáz méter hosszú emelkedő a Saraçlar és a Salman utcák találkozásánál ér véget. A neve egy kézműves tevékenységet idéz: az oszmán korban itt, egy fészek segítségével fonják az ankarai kecskék gyapjából készült "sof" nevű anyagot. Az emelkedő része volt a Uzun Çarşı, amely összekötötte az Ulus és a Samanpazarı városrészeket. Az 1916-os tűzvész elpusztította a környékbeli, 1745-ben épült İplikçiler és a 1732-ben épült Çanakçılar mecseteket. A piacot később újjáépítették, és 1982-től kezdődően felújítási projektekkel próbálták megőrizni. Ma több mint ezer vállalkozó működik az emelkedőn és a környező Saraçlar, Salman, Mazi és Atpazarı utcákban; a fő tevékenység a textil, a varrókellékek, a menyasszonyi ruhák, a hennafestés és a lakodalmakhoz kapcsolódó termékek értékesítése. A vállalkozók körében az emelkedőt gyakran említik együtt Isztambul Mahmutpaşa bazárjával és İzmir Kemeraltı bazárjával.

Az emelkedőn találhatóak a rézfeldolgozók műhelyei és üzletei is; ha a kalapács hangját hallja, akkor már a helyes úton jár. Ankara rézműves mestereinek eredete nem ismert, de a jellegzetes módszerük mindig a kalapácsolás volt: a rézlemezeket kalapács és szúrókalapács segítségével formálták, a felületet pedig véséssel díszítették; a mintákat először a rézre rajzolták, majd a mester által készített vésőkkel dolgozták ki. A réz után a leggyakrabban használt anyag a sárgaréz. A termékek közé tartoznak a kávédarabok, a teáskanna, a tálak, a edények, a kazánok, a habzóedények és a teáskanna. A konyhai használatra szánt edények belső felét ónnal vonják be, a dekoratív tárgyaknál pedig nincs ónozás, amit vásárláskor érdemes figyelembe venni. A mesterek általában tizenöt-tizenkilenc éves korukban kezdik a tanulást, és három-négy év alatt elsajátítják a szakmát; ma azonban nehéz olyan fiatalokat találni, akik átvehetnék a mesterséget.

Kora reggel érdemes ellátogatni, amikor a vállalkozók kiállítják az áruikat. A munkát a kapu előteréből szabadon meg lehet nézni, de ha fotózni szeretne, kérje meg a vállalkozó engedélyét. Egy kis kézzel készített, ónozott kávédarab igazi ankarai emlék, amely könnyen elfér a bőröndben. İlhan Berk verset írt erről

A lejtő végén található kereszteződésnél forduljon a Salman utcába; ez az utca a Koyunpazarı felé vezet, és a Pirinç Han ebben a két utcában található, az Atpazarı alatti Pirinç utcában. A környezet Ankara antikvitásainak központja: a város legrégebbi antikboltja, a Çıkrıkçılar Yokuşu elején volt, és ma is hasonló tevékenységet folytató antikváriák és kézműves műhelyek találhatók a Koyunpazarı szűk utcáiban.

A Pirinç Han maga két különböző történetet ölel fel. A régi Pirinç Hanról a források a 17. századi dokumentumok és egy 1739-es alapító okirat között terülnek szét; ezt a kis karavánszállót, amelynek mosztermegye is volt, az 1930-as években a mosztemegye együttműködésével bontották le, és helyére egy általános iskola épült. A ma látogatható Pirinç Han egy régi, fából készült ház 1985-ös felújítása, amely karavánszállásként funkcionál: háromszintes, udvarral, fából készült vázlattal és agyagfalakkal. A város első fából készült karavánszállásaként ismert. A bejárat felett Faruk Nafiz Çamlıbel "Han Falai" című versét olvashatja; mielőtt elolvasná a verset, tekintse meg a karavánszállást, és a udvarra néző, fából készült galériák a hagyományos karavánszállás tervezésének miniatűr változatait mutatják be.

A boltok antikvitásokat és kézzel készített ékszereket árulnak. Két szabály vonatkozik a vásárlásra: kérdezze meg az árat, és alkudjon; de ha antikvitást vásárol, kérdezze meg, hogy milyen korszakból származik, és hogy volt-e már javítva. Az udvarban ülve kiváló hely a környék utcáiból érkező emberek megfigyelésére. Innen a Koyunpazarı utcába juthat, és elkezdheti a lejtő mászásához.

Forrás: Vikipedi, Pirinç Han (Ankara); Güven Dinçer, İdealkent 2014; Yeni Ankara.

A Koyunpazarı utcája köves, meredek és egyirányú lejtő, amely a Samanpazarı-tól a vára főbejáratához vezet. A neve, a végén található tér neve után, az oszmán kori Ankarának piacokra épülő rendszerére utal. A városban körülbelül harminc piac és vásárhely volt, és az Atpazarı volt ezek közül a legismertebb. A Köztársaság első éveiben is a piacok a vár felé haladva sorakoztak: Arabpazarı, Odunpazarı, Samanpazarı, Koyunpazarı, Atpazarı és a vár előtt az Ekinpazarı. A Koyunpazarı-n találhatóak voltak a nyergesek és a szíjgyártók piacai; a mai antikváriusok és kézműves műhelyek a korábbi mesterségek nyomán működnek.

A lejtő tetején, a Koyunpazarı-n található az Ahi Elvan mecset, egy tizenkét faoszlopos építmény, amelyet a 14. század végén egy Ahi család építtetett. A túra nem vezet be a mecsetbe, de a bejáratától elhaladva emlékeztet a kézműves szervezetek és ezek az utcák közötti kapcsolatára: az Ahik szervezetek voltak azok, amelyek a mester-tanonc rendszerét és a szakmai etikát adták át a helyi kereskedőknek. Nem messze, a Samanpazarı városrészben található a 13. századi Aslanhane mecset is.

A lejtő vége az Atpazarı-ra vezet, a vára főbejárat előtti kis térre. Szemben két, a 16-17. századból származó karavánszállás található, a Çengelhan és a Çukurhan; az egyik múzeum, a másik szálláshely. Ezek egy másik útvonal része; most a téren állva három dologra figyeljen: a bejárat köves tömbjére, a karavánszállások udvaraihoz vezető kapukra, és az utcákra, amelyek a térről lefelé vezetnek. Mielőtt a várba menne, forduljon vissza, ez az útvonal nem vezet a várba. Amikor leereszkedik a lejtőn, nézzen be a nyitott műhelyekbe, amelyek a szomszédos épületekben találhatók; a legjobb vásárlási lehetőségek gyakran nem a főúton, hanem az elágazó utcákban találhatók.

Forrás: Güven Dinçer, İdealkent 2014; TDV İslam Ansiklopedisi; Yeni Ankara.

A piacról a Koyunpazarı felé menjen, majd a Samanpazarı terét keresse; a Hamamönü körülbelül egy kilométerre található. Itt található megálló, de nem a városrész egészét jelenti, hanem az Altındağ önkormányzat által a Tanış utcában létrehozott Művészeti utcát. Huszonkét hagyományos ankarai házat restauráltak, és 2010 óta művészeti központként működnek; minden ház felső szintjén műhely, az alsó szintjén pedig galéria található. A házak művészektől béreltek, akik hagyományos és modern művészetekkel foglalkoznak. A bejáratokon belépve ebru műhelyeket, kalligráfiát, kerámiát, üvegművészetet, bőrtermékeket, filctermékeket, ezüstöt és ékszereket, valamint festőműhelyeket láthat. A művészek itt nemcsak termelnek, hanem el is adnak, és oktatják a kihalófélben lévő technikákat.

A helyszín logikája itt megfordul. A város másik oldalán található piacokon a termékek a kézművesek által készített áruk voltak; itt ugyanez a kézművesség művészeti és oktatási célokat szolgál. Ne habozzon, beszéljen a műhelyben dolgozókkal, a legtöbben szívesen mesélnek a technikáikról. Ha tanfolyamokra van szüksége, nézze meg az önkormányzat weboldalán a legfrissebb programokat. Ha termékeket szeretne vásárolni, kérdezze meg a művészeket a saját alkotásaikról.

A Hamamönü többi része, a 19. századi oszmán polgári építészet restaurált utcái, ebben a túrában nem szerepelnek; ezeket külön "íz- és fotózási" útvonalakon találhatja meg. A Művészeti utca hétvégén zsúfolt, a boltok és műhelyek ekkor a legéletben zajlanak; ha nyugodtan szeretne barangolni, látogasson el hétköznapokon. A séta itt véget ér; a Hamamönüből EGO buszok indulnak Ulus és Kızılay irányába, valamint egy rövid sétával elérheti az Ankaray és a metró megállóhelyeit.

Forrás: Altındağ önkormányzat, Hamamönü Művészeti utca.