Kız Kulesi – “A Kívánságot Hordozó Ramadán Szél”

Előadó (lágy, meleg hangon):
“A Boszporusz közepén, egyedülállónak tűnő, de valójában ezernyi történetet rejtő torony állt… A Leánytorony. Ahogy Ramadán első estéje közeledett, a tornyot körülvevő vizek is másképp békésnek tűntek.”

Előadó:
“A toronyban egy Leyla nevű kislány élt. Az apja a toronyban dolgozott, ezért minden Ramadán, az iftar időpontjában ők látták meg először a tenger felett átszűrődő fényt. Leyla ezen az estén nagyon izgatott volt. Mert évek óta hallott egy mondát:
‘Ramadán első éjszakáján a torony tetején megjelenő fény meghallja egy tiszta szívű gyermek kívánságát.’”

Előadó:
“Leyla gyorsan felmászott a torony lépcsőin. Amikor a csúcsra ért, a nap utoljára érintette a vizet. A kislány a szívére tette a kezét és becsukta a szemét.”

Leyla (gyermeki hang, suttogásra hasonlít):
“Istenem… Ezen a Ramadánon nemcsak magamért imádkozom… hogy senki se maradjon egyedül.”

Előadó:
“Abban a pillanatban, a torony tetején egy vékony fény jelent meg. Még a szél is hirtelen megállt. A fény körberepült Leyla körül, majd a tenger fölé szűrődött.”

Leyla (meglepetten):
“Apa! Apa! A fény meghallotta a kívánságomat!”

Előadó:
“Amikor az iftar idejének imája hallhatóvá vált, a torony körül valami rendkívüli történt. A tengeren lévő halászcsónakok, a túlparton lévő emberek… mindenki egyszerre látta azt a fényt, ami az égen ragyogott. Mintha egész Isztambul egy asztalnál ült volna, egy pillanatra megállt.”

Előadó:
“Azon az estén váratlan vendég érkezett a toronyhoz. Egy idős néni, kezében egy kis kosárral, az ajtóra kopogtatott.”

Néni (lágy, nagymama hangján):
“Kislányom, Leyla itt van? Minden évben Ramadánban egyedül iftarozom… De ezen az estén a szívem idehozott.”

Előadó:
“Leyla örömmel futott az ajtóhoz. Az apja szélesebbre tette az asztalt, a tengerről fújó szél a datolya illatát hozta. Aznap este hárman együtt iftaroztak… És Leyla észrevett valamit:
A kívánságának fénye nemcsak az eget, hanem egy másik szívet is megvilágított.”

Előadó (nyugodt, lágy befejező hangon):
“Így telt Ramadán Isztambulban… Egy fény, egy ima, egy asztal… és egy váratlan pillanatban egymás mellett álló szívek.
A Leánytorony azóta, amikor Ramadán jön, mindig ugyanazt a fényt bocsátja ki a csúcsáról. Azt mondják, hogy…
Az a fény a megosztás fénye.
És mindenki, akinek tiszta a szíve, biztosan látja azt a fényt.”