Şairin Kayığı

A darab, egy narrátor szemszögéből meséli el a történetet, aki nem egy „átlagos bárka kapitánya”, hanem a költők társaként tekint magára. Ez a bárka nem szállítja az utazókat a szokásos értelemben vett túlpartra; ehelyett a török költészet nagyságait (Can Yücel, Edip Cansever, İlhan Berk, İsmet Özel, Tomris Uyar, Ece Ayhan, Nilgün Marmara, Ülkü Tamer és Sezai Karakoç) egy asztal körül hozza össze, idő és tér határaitól függetlenül. Az utazóknak nincs csomagjuk, csak félbe szakadt verssoraik és a zsebeikben rejtőző gyermekkoraik vannak. A darab során ezek a költők egyedi stílusukkal vitatják meg a vers lényegét, az életet, a halált, az apákat, a magányt és az otthonukat. Végül a narrátor rájön, hogy valójában nem egy bárka kapitánya, hanem ezek az emberek „hallgatója”, akiknek emlékeit őrzik, és a darabot a színpadon lévő üres széket a közönségnek (olvasónak) átadva zárja.