Hayat

Hayat, a terhesével együtt elhunyt, és a túlvilágon találja magát, ahol Pandora, Medúza és Lamia állnak vele szemben. Ezek a három nő, akiket egykor büntettek, átok sújtotta őket, és szörnyökké változtatták, évezredekig átvették a róluk szóló történetek nyelvét, és tudatosan vagy tudatlanul a rendszer hordozóivá váltak. Hayat, a velük való találkozás során különböző korokból és életmódokból származó nők alakját öltve szembesül a nőiességre irányuló ellentmondásos elvárásokkal. Azonban végül rájön, hogy a valós hatalom nem a férfiakban rejlik, hanem egy ősi hatalmi elképzelésben, amely a mitológiától a valláson át a családig, egészen a mindennapi életig mindannyiunkban jelen van. Elmeséli, hogy ez a hatalmi mechanizmus hogyan telepszik meg az emberben. Hayat, aki elfogadja, hogy nem tudja megváltoztatni a világot, emlékeztet arra, hogy a nőiesség óriási lehetőséget kínál az emberiség számára, hogy megtanuljon uralkodni helyett teremteni, birtokolni helyett mások számára helyet teremteni. Végül pedig a mitológiai alakok helyett a nézőkhöz fordul. Mert a túlvilágot fenntartó történetek nem maradnak a színpadon, hanem a darab végeztével mindannyiunkkal együtt hazamegyünk…

Hányféleképpen élhet egy nő tévesen? Ha csendben marad, halvány lesz; ha megszólal, arrogáns; ha szeret, önfeláldozó; ha elhagy, hálátlan; ha tud, ostoba; ha nem tud, tudatlan; ha vágyik, erkölcstelen; ha lemond, bigott. Először a történeteiket írtuk meg. Aztán elhittük őket. Végül pedig azt vártuk a nők tőlük, hogy ezeknek a történeteknek éljenek. Most négy nő áll szemben egymással az Árnyékvilágban: egyet már megölték, a másik három pedig nem emlékszik arra, hogyan halt meg. Az élet most nem fogja elegendőnek tartani, hogy csak a történeteket hallgassuk. Mert most már tudjuk: a pokol valójában az a világ, ahol nem tudunk egy olyan paradizst építeni, amire képesek vagyunk…