
Baran
“Én Baran vagyok. Diyarbakır Dicle Bozovalı vagyok. A mesterségemet már biztosan megtudtad. Jigoló.. mint. Vagyis egy nőnek pénz vagy szolgáltatás ellenében kísérője. Kísérő.”
Baran az életben maradásért folytatott küzdelmét nagyrészt jigolósággal töltötte, sok munkát vállalt és elhagyott, legalábbis egy boldogságot keresett, amit a táskájába tehet és magával vihet, de ezt mindenki számára kívánó érzékeny fiatal.
Egy el nem követett gyilkosság miatt fiatal éveinek tíz évét börtönben töltötte, de egy gyermekkori bűncselekmény miatt nem tudta megbocsátani magának, ugyanakkor szinte mindenkit, aki börtönbe juttatta, beleértve őket is, meg tudott bocsátani egy szívvel.
Az emberi bűnöket megérteni ahelyett, hogy elítélnénk... Ezt az ölelést magára irányítani nem tudó Baran egy gyorsan boldoggá váló, izgalommal teli lelket hordoz, aki a közönség tapsától kapja az örömét.
Baran, a fején átélt érdekes eseményeket visszafelé mesélve eljut arra a pontra, ahol minden elkezdődött.
“Nem futottam, futottam. Valahová mentem. Néztem, hazamegyek.”
