Ugrás a fő tartalomra
Radar Türkiye
Fedezd fel az eseményeket az appban
Megnyitás
Radar Türkiye

Isztambul modern víztörténete: a Terkos-víztározótól a csaptelepekig.

Isztambul nem egy nagy tó vagy folyó partján épült város, ezért történelme során mindig távoli forrásokból kellett vizet szállítani ide.

Radar TürkiyeRadar Türkiye15 Ekim 2026
Még nincs értékelés

Jelentkezz be a kedveléshez és értékeléshez

Isztambul modern víztörténete: a Terkos-víztározótól a csaptelepekig.

Isztambul egy nagy tó vagy folyó partján nem épült város, ezért történelme során mindig távoli forrásokból kellett vizet szállítani. Az İSKİ (Isztambuli Vízművek) története ezt a hosszú folyamatot három szakaszra osztja: a római és bizánci, az oszmán és a köztársaság kora. Az ívek, gátak, ciszternák és források ennek a történetnek a legismertebb elemei; a városban már léteznek útvonalak, amelyek ezeket mutatják be. Ez a cikk azonban a történet kevésbé ismert utolsó szakaszára összpontosít, az 19. század vége óta napjainkig tartó időszakra, amikor a vizet gőzpumpákkal kezdték nyomni, csöveken keresztül vezették a házakba, és gátakon tárolták. Végül bemutatjuk, hogy mely épületekben láthatók ma is ezek a berendezések. A forrásból a csőig:

Az oszmán város a vizet gravitációs úton, azaz a víz természetes áramlásával terjesztette. A forrásból származó víz kőcsöveken és alagutakon keresztül jutott el, ívekkel áthidalta a völgyeket, a "maksem"-ekben (elosztóhelyeken) elosztották, a "su terazesi"-vel (vízmérővel) szabályozták a nyomást, és végül a forrásokhoz érkezett. Az İSKİ beszámolója szerint a víz minden elosztóponton mérve került átadásra, és a mértékegységként a "lüle"-t használták. Ez a rendszer elegendő volt egy városrészi forrás működtetéséhez, de nem volt képes a magas emeleti lakásokba vizet juttatni. A 19. század második felében a Beyoğlu és Galata városrészekben épült magas épületek egy új, nyomással működő vízrendszer szükségességét mutatták. A megoldás egy koncesszió formájában érkezett. Az İSKİ története szerint 1868-ban, Abdülaziz szultán uralkodása alatt, egy francia cég kapott koncessziót, és létrejött a "Dersaadet Anonim Su Şirketi" néven működő vállalat, amelyet a lakosság "Terkos Şirketi" néven ismert. A vállalat a Terkos-tóból származó vizet a Beyoğlu, Galata, a Zöld-tenger nyugati partja és a Boszporus európai partja felé szállította. A Marmara Egyetemen készült egy disszertáció, amely szerint a vállalat egy több részesztős oszmán részvénytársaság volt, és a vizet előfizetéses rendszerben, vízórán keresztül adta el. Ugyanazon a munkában szerepel, hogy a szerződés szerint ingyenes vizet kellett biztosítani a kórházaknak, a katonai egységeknek és a tűzoltóknak. A vízórák, amelyek ma minden háztartásban megtalálhatók, először éppen e vállalat révén kerültek Isztambulba. A Terkos-i gőzpumpák: Az İSKİ (Istanbul Su ve Kanalizasyon İdaresi) honlapján található információk szerint a vízmű 1967-ig működött, és ma ipari múzeumként védik. A tó maga a Terkos-gát néven szerepel a város vízellátási rendszerében, és a honlapon még mindig 1883-as év szerepel a forgalomba helyezésként. Az ázsiai oldalon a vállalat is hasonló időszakban jött létre. Az İSKİ szerint 1888-ban megalapították az Üsküdar Kadıköy Vízmű céget, és 1893-ban építették az első Elmalı-gátat az Elmalı-patak felett. A hálózatot az Anadolu Hisarától Bostancıig terjedő partszakaszon építették ki. A gát vizét tisztító berendezés, egy nyomóállomás, valamint egy Baglarbaşıig vezető vízellátó vezeték és a Baglarbaşı víztározó is e vállalat munkái voltak. Az Elmalı 2-es gátot, amely a Çavuşbaşı-patak felett épült, 1950-ben építették. Ma a két gát együtt a város egyik legkisebb vízpályája, de ez volt az első hely, ahol a "gát" szót használták Isztambulban. A Hamidiye-víz és a Cendere-állomás:

A nyomással működő hálózatok kiépítése mellett a forrásvíz is folyamatosan bővült. Az İSKİ története szerint a legfontosabb ezek közül a II. Abdulhamid szultán uralkodása alatt épített Hamidiye-víz. A Kemerburgazban található forrásokból származó vizet a Beyoğlu környéki kaszárnyakba, palotába és körülbelül ötven kútba juttatták. A források eltérőek a történelem szempontjából; az İSKİ a rendszer történetét 1904-re teszi, míg a művet leíró források szerint a Cendere-i szivattyúállomás 1902-ben kezdte meg működését. A Cendere Hamidiye Szivattyúállomást a Cendere-völgyben építették, hogy a tározókban összegyűjtött forrásvizet a városba juttassák. Az Isztambuli Metropolitan Önkormányzat könyvtári oldalán található információk szerint az állomást azért építették, mert a Taksim-víz nem volt elég a növekvő igények kielégítésére, és naponta körülbelül 1200 köbméter vizet juttatott a Yıldız-palota melletti kutakhoz, beleértve a körülbelül száz kút. Az épület az 1990-es évekig működött, majd csak néhány kútba juttatta a vizet. A Wikipédián található cikk szerint a kazánokat Svájcban gyártották, és az 1960-as években a gőzüzemű gépeket áthelyezték a régi állomásra, és elektromos szivattyúkat helyeztek el. Az épület 33 méteres téglából készült kéménye idővel o A Terkos vállalatot az isztambuli önkormányzat vásárolta meg, és 1933. május 27-én a 2226 számú törvény értelmében létrejött az Isztambuli Vízművek (İstanbul Su İdaresi). Az intézmény önálló jogi személyiséggel rendelkezett, de továbbra is az önkormányzathoz tartozott. Ebben az időszakban bővítették a Terkos előtakarító állomás és a Kağıthane tisztítóüzem kapacitását, a gőzzel működő szivattyúkat elektromos szivattyúkkal helyettesítették. Egy energiavezeték épült Terkos és Silahtarağa között, Çırpıcıban pedig fúrtak kutakat, és ott is létesítettek egy előtakarító állomást. A gátak kora

A népesség gyors növekedésével a tó- és forrásvíz mennyisége nem volt elegendő, ezért Isztambul belépett a gátak korszakába. Az İSKİ adatai szerint az Ömerli-gát és az Alibey-gát 1972-ben, a Şile-i Darlık-gát és a Büyükçekmece-gát pedig 1989-ben kezdte meg működését. Az Ömerli-gát ma is a város legnagyobb vízkészlete, és a törökországi Ázsia oldalának nagy része ebből a vízből táplálkozik. A Büyükçekmece esetében a tó kapcsolatát a tengerrel megszüntették, és egy gát mögött egy mesterséges tó jött létre. 1981-ben létrejött az Isztambuli Víz- és Szennyvízelosztó Intézet (İstanbul Su ve Kanalizasyon İdaresi, İSKİ), amelyet 1984-ben a nagyvárosi önkormányzatba integráltak. Az 1990-es években a vízkutatás a Trákia mélyebb területeire terjedt. A Düzdere, Kuzuludere, Büyükdere, Sultanbahçedere és Elmalıdere gátakat 1995 és 1997 között építették fel a Istranca-hegységben. A Kazandere 1997-ben, a Pabuçdere pedig 2000-ben kezdte meg működését. Az İSKİ közlése szerint a két gátot 2507 méter hosszú alagúttal kötötték össze, és a Kazandere felesleges vizét a Pabuçdere-be irányították. A Sazlıdere-gát pedig 1998-ban kezdte meg működését a Küçükçekmece-tó közelében. A Boszporusz alól érkező víz

A legutolsó nagy lépés a keleti irányból érkezett. 2004-ben a Şile-tól keletre fekvő Göksu és Çanak völgyekből származó vizet hasznosító Yeşilçay szabályozó kezdte meg működését. 2007-ben a Düzce és Sakarya határán található Melen-folyó első vize érkezett meg; az İSKİ szerint az első szakaszban évente 2 Egy másik lehetséges programunk egy kirándulás a göl környéki erdőkbe, amelyet ugyanarra a napra lehet kombinálni. A gátak megtekintéséhez a legalkalmasabb helyek az Ömerli és a Büyükçekmece. Az Ömerli-gát tava a Çekmeköy és a Şile közötti erdőkben terül el; a partok védett területnek minősülnek, ezért csak a kijelölt helyekről lehet látni, és be kell tartani a területen található figyelmeztető táblák. A Büyükçekmece-tó a közelsége miatt könnyen megközelíthető a városból, és az egyik legfontosabb vízkészlet.

Praktikus tanácsok:

A cikkben említett helyek közül a legtöbb távol van egymástól, ezért ne próbálják meg mindet egy nap alatt meglátogatni. Érdemesebb a Cenderét a városban egy délutánra, a Terkost egy hétvégi északra tett kirándulásra, a Büyükçekmece-tót pedig a nyugati part menti útvonalra tervezni. A legtöbb vízmű védett területen található; kérjük, vegye komolyan a kerítéseket, a figyelmeztető táblákat és a fényképezés tilalmát. És legközelebb, amikor megnyitja a csapot, emlékezzen arra, hogy a víz valószínűleg az Istrancából, az Ömerliből vagy a Melenből származik.

Források:

Hozzászólások

0/1000

Írd meg az első hozzászólást