Egy olyan város, amelyet a gesztenye formált.

Ahhoz, hogy megértsük Giresunt, először a lejtőkre kell ránézni. Minden lejtő dióültetvényekkel van borítva, és ez nem véletlen; a város architektúrája, kereskedelme és ütemezése mind ennek a egyetlen terméknek köszönhető.

A dió Giresunban évszázadok óta termődik, de a valódi átalakulás a 19. században, az export növekedésével kezdődött. A kikötőn keresztül Európába szállított áruk bevétele visszatért a városba, és az a kőből épült paloták, amelyeket ma a Zeytinlik Mahallesi-ben láthatunk, abban az időben épültek. A görög és török kereskedő családok házai, homlokzatukkal és belső elrendezésükkel, a kor gazdagságát tükrözik. A város szűk utcáin sétálva valójában egy termék gazdasági történetét követjük.

A naptár is a dióhoz igazodik. Augusztus a betakarítás hónapja, és ekkor a lejtők életre kelnek; a betakarítás nagyrészt kézzel történik, és szezonális munkások érkeznek a környékre. A begyűjtött diót először a kertben, majd a házak előtti betonfelületeken szárítják. A út mentén szárítva látható dió a leggyakoribb látvány Giresunban augusztusban és szeptemberben.

A dió maga sem egységes. Giresun "tömpe" diója földrajzi eredetvédelmi jelzéssel rendelkezik, és magas olajtartalma és aromája miatt külön kategóriába tartozik; különösen keresett a csokoládéiparban. Ha a városközpontban található termelőüzletekből vásárol, érdemes érdeklődni a fajtáról.

A konyhában is találkozhatunk vele. A dióesztétlen, a dióval töltött pogácsa és a diós krém a helyi üzletek alapvető termékei. De a dió itt nem egy ajándék, hanem egy megélhetési forrás; ezért a legjobb módja a megismerésnek, ha egy üzlet helyett egy kert mellett sétálunk.

Látogatáskor: Ha augusztusban érkezik, láthatja a betakarítást, de a vidéki utak zsúfoltak lehetnek a traktorok miatt. Az olyan belső völgyek, mint Yağlıdere, a legvilágosabban mutatják, hogyan alakították ki a teraszokat a kertek számára. A Giresuni Múzeumban dokumentumok találhatók a diókereskedelemről; a várost megérteni a legjobb, ha innen kezdjük.