A világ második metrója, az Isztambuli villamos története.

A Karaköy-tól Beyoğlu-ig közlekedő rövid vonal, amely mindössze másfél perc alatt teszi meg az utat, több mint 150 éve végez ugyanazon a tevékenységben. A Tünel, amely 1863-ban épült, a világ második legrégebbi földalatti vasútja, a londoni metró után; emellett Törökország első földalatti tömegközlekedési rendszere. Négy évvel korábban lovasvillamosok közlekedtek Isztambul utcáin. Mindkét közlekedési eszköz a mai városi buszokat is üzemeltető İETT elődjének tekinthető. Ebben a cikkben elmeséljük, hogyan épült a Tünel, hogyan vált a lovasvillamosból elektromos villamos, miért vonták vissza a villamosokat a városból, és hogyan tértek vissza az İstiklal Caddesi és a Kadıköy-Moda vonalon. A cikk végén néhány praktikus tanácsot adunk arról, hogyan lehet ma a Tünelben és a nosztalgikus villamosban utazni.

A Yüksek Kaldırım lejtő problémája

A 19. század második felében Galata a város pénzügyi központja volt, bankokkal és üzleteivel, míg közvetlenül felette található Pera a nagykövetségek és a társadalmi élet szíve volt. A Wikipédia információi szerint a két városrész közötti közlekedést a 24%-os lejtőjű Yüksek Kaldırım lejtő biztosította, amelyet naponta átlagosan 40 000 ember használt. A lejtő megterhelő volt a gyalogosok számára, és komoly akadályt jelentett az áruszállítás szempontjából. Ma is érezhető a lejtő hatása annak, aki Galata felől gyalog megy felfelé. A Tünel ötlete pontosan ebből született: a két városrész közötti magassági különbséget egy földalatti vasúttal, amely kábel segítségével közlekedik, hidalni kell.

Egy nyaraló mérnök

Az İETT kronológiájának megfelelően Eugène-Henri Gavand francia mérnök 1867-ben turistaként érkezett Isztambulba. A lejtőn felfelé és lefelé haladó tömeg látványát látva Gavand 1868 februárjában a nagykancellár, Ali Paşa elé terjesztette elő egy földalatti vasút tervét Galata és Pera között. 1869-ben a Nafia Nezaretihez (Pénzügyminisztérium) fordult, és a szultán, Abdülaziz rendeletét követően 1869. június 10-én megkapta a Tünel építésének engedélyét. Ugyanebben az évben novemberben a Nafia Nazırı (Pénzügyminiszter), Davut Paşa és Gavand között aláírták az építési szerződést és feltételeket. A legnagyobb nehézség a pénz megszerzése volt. Gavand 1870-ben két párizsi bankkal együtt egy francia részvénytársaságot alapított, de nem tudta összegyűj A berendezés 1874 novemberében fejeződött be, és megkezdődtek a tesztüzemeltetések. A Wikipédia információi szerint a tesztüzemeltetések során először áruk és állatok szállítása történt a vagonokban, hogy a köznép félelmeit a földalatti utazással kapcsolatban csökkentsék, és bizonyítsák a biztonságot. 1875. január 17-én, az áldozati ünnep első napján, számos helyi és külföldi vendég részvételével ünnepélyes keretek között megnyitották a berendezést. Az İETT feljegyzéseiben egy apró, de megható részlet is szerepel: a berendezés építője, Gavand nem volt jelen az ünnepségen. Az első jegy ára 10 pénzt volt. A következő napon a berendezés nyilvánosan megnyílt, és az első tizenöt nap alatt 75 000 utast szállítottak. 1875 februárjában Gavandnak a Harmadik Oszmán Érdemrendet adományozták; a munkában részt vevő vállalat alkalmazottait is kitüntették. Az első berendezés nagyon különbözött a mai verziótól. A Wikipédia információi szerint a vagonok fából készültek, a világítást gázlámpák biztosították, és a rendszert két, 150 lóerős gőzgép működtette. A vagonokat vontató szalag szakadása két balesethez vezetett az ünnepélyes megnyitás utáni két évben: az első esetben a gépész időben fékezett, így senki sem sérült meg, a szeptemberi második balesetben azonban nyolc ember sérült meg. Gavand egy évvel később, 1876-ban, "Tunnel de Constantinople" című könyvét publikálta Párizsban, amelyben a berendezés építésének történetét és az oszmán kormánnyal folytatott tárgyalásait mutatta be. Az İETT 2011-ben török nyelvre fordíttatta a könyvet, és újra elérhetővé tette az olvasók számára.

Rövid, de meredek vonal

A berendezés méretei inkább egy siklóvonalra emlékeztetnek, mint egy metróra. A Wikipédia szerint a vonal hossza körülbelül 573 méter, és a felső állomás 61,55 méterrel magasabban található, mint az alsó. Minden jármű 170 utast tud szállítani, és az utazás körülbelül másfél percig tart. Az alsó állomás Karaköyben, a felső pedig Beyoğlu városrészén, a Tünel téren található. A "világ második legrégebbi metrója" megnevezés oka, hogy a 1863. január 10-án megnyíló londoni metró után ez a legrégebbi városi vasútvonal, amely föld alatt üzemelt. A koncesszió és a vállalat története is hosszú. Az İETT kronológiájának megfelelően a brit vállalat koncesszióját 1904-ben 75 évvel hosszabbították meg; A Tünel 1968. november 25-én lezárták felújítási és elektromosítási munkák miatt. A Karaköy állomást és az épületeket átépítették. Az elektromos vonal 1971. november 1-jén ünnepélyes keretek között megnyílt, és 1971. november 15-én újra megkezdte a személyszállítást. A Wikipédia angol oldalán szereplő információk szerint a fa vagonokat két elektromos, acél szerelvény váltotta, amelyek gumikerékeken futottak. 2007-ben a vonalat felújították; az állomásokat modernizálták, a bejáratokat és kijáratokat akadálymentesítették, és a Tünel 2007. december 5-én új formában nyílt meg. A 1875 és 1968 között használt fa vagonokat 2008-ban a városi közlekedési vállalat (İETT) szakemberei eredeti állapotukba állították, hogy kiállíthassák őket. A Tünel 150. évfordulóját 2025-ben ünnepelték.

**Ló vontatású villamosok**

Amikor a Tünel épült, a város utcáiban is villamospályákat fektettek. A városi közlekedési vállalat (İETT) története szerint 1869-ben aláírták a városban villamosközlekedés bevezetése iránti szerződést, és még ebben az évben első tesztjáratokat hajtottak végre két, Magyarországról és Ausztriából származó, hatalmas ló által vontatott villamossal. 1870 februárjában Konstantin Karapano Efendi 400 000 líra tőkével alapította az Isztambuli Villamos Vasúttársaságot, amely 1881-től Dersaadet Villamos Vasúttársaság néven működött. Az első ló vontatású villamos 1871. július 1-jén indult el Azapkapı és Beşiktaş között, egy ünnepélyes keretek között tartott eseményen, amelyen a kormányzat magas rangú képviselői és külföldi nagykövetek vettek részt. Az İETT ezt a napot tartja alapításának napjaként, és 2021-ben ünnepelték az alapítás 150. évfordulóját. Ezt követően a vonalrendszer gyorsan bővült:

• 1871 novemberében a 3730 méteres Eminönü-Aksaray vonal,
• 1872 februárjában a Beşiktaş-Ortaköy vonal,
• 1872 augusztusában a 3600 méteres Aksaray-Yedikule vonal,
• 1873 januárjában a 2600 méteres Aksaray-Topkapı vonal nyílt meg. Az első években a villamosoknak nem voltak megállói; a jármű akkor állt meg, amikor a utas kért. Az İETT feljegyzései szerint a lassuló forgalom miatt 188 1913-ban 17 francia-belga és 19 német gyártmányú, összesen 36 motoros villamos érkezett, és a Kabataş és Dolmabahçe kikötőkben szállították le. Ugyanebben az évben épült a Silahtarağa erőmű, amelyet az İETT történetében Törökország első villamosenergiát termelő üzemének tekintik. Az İETT adatai szerint 1914. január 25-én az első villamos elindult a Galata híd felett, és a napi bevételt az Oszmán Haditengerészeti Társaság adományozta. Bedri Bey, a városi tanács alelnöke, aznap elmondott beszédében a következő mondatokkal jól összefoglalta a kor hangulatát: "A meredekeken korábban használt lovak, a sípályákat jelző hangos hangok, a kocsikostól származó ostorcsattanások mind a múltba válnak." 1914. február 11-én az első áramot vezették be a Silahtarağa erőműről a villamoshálózatba, és 1914. február 20-án a Karaköy-Ortaköy vonalon megkezdődtek a menetrend szerinti járatok. Az İETT minden évben február 11-én ünnepli a villamosok bevezetésének évfordulóját. Az első világháború kitörése után Isztambulban nyolc hónapig szünetelt a közlekedés. 1916-ban a villamosokra szóló bérleteket, azaz a tömegközlekedési jegyeket kezdték el értékesíteni. Az Anatólia partján a villamosok üzemeltetésének engedélyezése 1914 márciusában történt; az első és legfontosabb vonal, az Üsküdar-Kısıklı, 1928. június 8-án nyílt meg. A Köztársaság tizedik évfordulójának megünneplésekor, 1933-ban, Isztambul villamos- és autóbuszparkja 320 villamost és 4 autóbuszt számlált, amelyek teljes kapacitással közlekedtek. 1936-ban modernabb villamosok kerültek a város utcáiba. Az İETT részletes leírást ad a járművekről: világossárga színűek voltak, kívülről nem engedtek utasokat, oldalukon táblák voltak, a különböző megállók közötti távolságok miatt a belső térüket elválasztották, és az ajtók mozgás közben zárva maradtak, a megállóknál pedig automatikusan kinyíltak a lépcsőkkel együtt. Ezek a villamosok főként a Şişli-Tünel, Şişli-Beyazıt és Harbiye-Fatih vonalakon közlekedtek.

A villamosok búcsúja

1939-ben a Tünel és a villamosüzemek államosításra kerültek, és a 3645 számú törvény értelmében az Isztambuli Villamos, Tünel és Közle Az ázsiai oldalon közlekedő villamosok utolsó járata 1966. november 14-én közlekedett; az angol Wikipédia szerint ez az utolsó járat a Kadıköy és Üsküdar közötti 12-es vonalon volt. Az elektromos villamosok üzemeltetésével kezdő vállalat, az İETT később a város közlekedésének központjává vált. A szervezet rövid története szerint 1945-ben a gázgyárakat átadták az İETT-nek, 1961-ben elindult a trolibusz-hálózat, 1985-ben az İETT vette át a magánbusz-társaságok irányítását és ellenőrzését, 1995-ben bevezették az elektronikus jegyrendszert (AKBİL), és 2007-ben megnyílt a Metrobüs. 2008-ban az İETT Bağlarbaşıban található régi villamos-telepét kulturális központtá alakították át; 2015-ben az AKBİL teljesen átadta helyét az İstanbulkartnak. A kivont villamosok egy ideig egy múzeumban kaptak helyet. 1967-ben a Kadıköy Kuşdili területén egy İETT Villamos Jármű Múzeumot nyitottak 15-20 villamossal; a múzeumot 1981-ben bezárták, és a járműveket az Avcılarban található İETT telepre szállították.

**A villamos visszatérése az İstiklal úton**

A villamos visszatérése a városba egybeesett az İstiklal út gyalogos zónává alakításával. Az İETT adatai szerint az utat 1990-ben lezárták a forgalom elől, és gyalogos zónává alakították át, majd 1990. december 29-én a nosztalgikus villamos újra közlekedni kezdett a Tünel-Taksim vonalon. Az angol Wikipédia szerint a vonal hossza körülbelül 1,6 kilométer, és a következő megállóhelyeken halad el: Tünel, Ağa Camii, Galatasaray, Odakule és Taksim. A járművek nem másolatok, hanem Isztambul első generációs villamosainak a 1980-as években felújított eredeti darabjai. Az angol Wikipédia információi szerint 2008-ig a vonalon egy 1913-ban készült, 47-es számú és egy 1928-ban készült, 223-as számú villamos közlekedett; a 411-es és 418-as számú pótkocsikat pedig 1914-ben és 1919-ben gyártották Németországban. Az İETT adatai szerint a 223-as számú járművet 2025 júliusában újították fel, a lehető legközelebb az eredeti állapotához. A vonal közelmúltjában is voltak fontos események. Az İstiklal úton zajló infrastruktúra-munkák miatt egy évig szünetelt a forgalom, és A következőkben a szöveg magyar fordítása található:

A Metro İstanbul közlése szerint a városban használt villamosok között vannak használt, németországi Jena városából származó Tatra GT6 modellek, melyek karbantartását a Kadıköy-İDO állomás közelében található műhelyben végzik. Ezzel egyidejűleg a város modern villamosai is újra forgalomba kerültek: a mai T1 vonal első szakasza 1992. június 13-án nyílt meg Yusufpaşa és Beyazıt között.

**A Tünel és a nosztalgikus villamos: két kiegészítő utazás**

A Tünel és a nosztalgikus villamos legjobb közösen élményezhető, két rövid utazásként. Íme néhány javaslat:

* Kezdje az utazást Karaköyben. A Tünel Karaköy állomása közel található a komptermekhez és a T1 villamos megállóhoz. A lejtőn való, föld alatt zajló egy és fél perces utazás a legjobb módja annak, hogy megtapasztaljuk, miért jelent problémát a Yüksekkaldırım. A Karaköy állomáson időnként kiállításokat is rendeznek; az İETT például a Tünel évfordulóján "Időutazás a Tünelben" című fotókiállítást szervezett.
* A Beyoğlu állomásról a Tünel Meydan térre érkezve tekintse meg a Metrohan épület felső szintjeit; az épület földszintjén még mindig látható Gavand tervei.
* A téren található megállóban szálljon fel a nosztalgikus villamosra, és utazzon Taksimig, majd a visszaút során sétáljon le az İstiklal Caddesi utcán. Ha a járművek zsúfoltak, a következő járatra való várakozás élvezetesebb utazást biztosít.
* Ha komppal utazik Kadıköybe, vegye igénybe a T3 vonalat. Egy teljes kör egyedül elegendő ahhoz, hogy megtekintse a Bahariye Caddesi és a Moda utcát az ablakból; a Modában szálljon le, és sétáljon a tengerpartra.
* Mindkét vonalon használható az İstanbulkart. A menetrendek és az árak változhatnak, ezért ellenőrizze a legfrissebb információkat az İETT és a Metro İstanbul hivatalos weboldalain.

Ezeket az utazásokat megkezdve ne feledje, hogy a sínek alatt 150 éves történet rejtőzik: egy turista megfigyeléseiből született ötlet, "oda" kiáltó emberek, a hídon át nem tudó villamosok és évekkel később ugyanarra az utcára visszatérő piros autók.

**Források:**

* İETT, Rövid történelem: [https://iett.istanbul/icerik/kisa-tarihce](https://iett.istanbul/icerik/kisa-tarihce)
* İETT, Kronológiai történelem: [https://iett.istanbul/icerik/kronolojik-tarihce](https://iett.istanbul/icerik/kronolojik-tarihce