Amikor 1923-ban Ankarát a fővárosnak nyilvánították, egy harmincezer lakosú város volt, amely egy vár lábánál terült el. Tizenöt éven belül sugárutak, minisztériumok, egy vasútállomás, egy opera, egy egyetem és nagykövetségek épültek; a város egy egész állam építészeti programjának részévé vált.

Ankarát, amikor 1923-ban fővárossá nyilvánították, egy harmincezer lakosú város volt, egy vár lábánál. Tizenöt év alatt utcákat, minisztériumokat, egy vasutat, egy operát, egy egyetemet és nagykövetségeket építettek; a város egy állam építészeti programjává vált. Ma, amikor az Ulusból a Kızılayig sétálunk, ezt a programot két különböző stílusban tanulmányozhatjuk, ha tudjuk, hol kell figyelni.

Az első stílus a "Nemzeti Építészet". Ez a stílus az Oszmán Birodalom utolsó éveiben született, és az Ankarába költözés az új köztársaság első évtizedében történt. Ez a stílus a szeldzsuk és oszmán motívumokat (éles ívek, csiszolt kerámia, széles díszítések, kupolák) modern középületekre alkalmazza. Az Ulusban található Vedat Tek tervezte Második Parlament épülete (1924), valamint Kemaleddin által elkészített Ankara Palota (1927), Arif Hikmet Koyunoğlu által tervezett Etnográfiai Múzeum (1928) és a Török Társaság épülete (a mai Képzőművészeti Múzeum, 1930), valamint az olasz Giulio Mongeri által tervezett Agrárbank (1929) és az Iparbank épületei ennek a stílusnak a legszebb példái. Mindegyikük egymáshoz közel található, és ma múzeumként vagy középületként látogatható.

A második stílus a 1930-as évek modernizmusa. A fiatal köztársaság az építészetben is az Európához fordult. Német és osztrák építészek (Clemens Holzmeister, Ernst Egli, Bruno Taut, Paul Bonatz) egyszerű, funkcionális és monumentális stílust hoztak létre a minisztériumokban, iskolákban és más középületekben. A Sıhhiye-ben található Taut által tervezett Történelem-Földrajz Kar (1937), a Minisztériumok környékén található Holzmeister által tervezett minisztériumi épületek és az új Parlament épülete (amelynek építése 1938-ban kezdődött), az Ulusban található Şevki Balmumcu által tervezett Kiállítási Palota (1933), valamint Bonatz által átalakított épület (ami operaház lett, 1948), valamint Şekip Akalın által tervezett Ankara vasútállomás (1937) ennek a korszaknak a képviselői. A díszítetlen homlokzatok, a hosszú vízszintes vonalak és a kőburkolatok mindenütt megtalálhatók, ha egyszer észrevesszük őket.

Ahhoz, hogy mindkettőt együtt tanulmányozhassuk, elegendő, ha az Atatürk Boulevarden sétálunk; ez az út az Ulustól a Çankayáig vezet, és a város történelem során északról délre fejlődött. Az Ulusban kupolák és csiszolt kerámiák, a Sı

Hogyan alapítanak egy fővárost?

Hozzászólások